1.évad 8.rész Váratlan vendégek

Egy játékkal kezdődött az egész aminak a neve: Én még soha... A játék lényege, hogy mindenki felolvas egy mondatot, amely úgy kezdődik, hogy „Én még soha”. Aki már csinált olyat, amit felolvas a másik, annak innia kell. Aki még nem, az nem iszik. A játékot Samu kezdte még pedig azzal, hogy Ő még soha nem szexelt disco Wc-ben. Ez igaz is volt ám Diego meghúzta a piát. Minden szempár rá szegeződött és vártuk a magyarázatot.
-Mentségemre szóljon, hogy rohadt jó csaj volt és már hónapok óta fűztem.-ezzel a válsszal megelégedtünk és mentünk is tovább. Candelaria jött azzal, hogy Ő még soha nem húzott szoknyát\nadrágot bugyi\alsónadrág nélkül. Na itt én voltam gondban így hát megittam az italom. Na itt mindenki tágranyílt  szemekkel várta a válaszom.
-Nem olyan fontos....-legyintettem tiszta vörösen.
-Miért érzem azt, hogy ehez köze van a bátyámnak is?-karolt át Leo.
-Jól érzed.-sóhajtottam egy nagyot és belekezdtem a sztoriba.
***Visszaemlékezés***
Az intézetis csajokkal kitaláltunk egy kihívást aminek a lényege, hogy nem húzunk bugyit a szoknya alá és ezt meg is mutatjuk egy srácnak. Aki először megcsinálja ezt az megkapja mindenki egyhavi zsebpénzét. Naná, hogy mind a négyen belementünk. Lementünk a piacra, de a csajok kikötötték, hogy Peter az nem ér. Én ezt elfogadtam így mindenki őrüult módon elkezdett haverkodni srácokkal, de nem nagyon voltunk sikeresek hisz senkinek nem mertük megmutatni magunkat. Túl merésznek vállalkozott a feladat ám ekkor megjelent Jorge és a kis haveri csapata. Ahogy megláttam a torkom összeszorult és a lepkéim táncra perdültek. Az irányt egyenesen felénk vették így mind "komolyra" vettük a figurát.
-Hali lányok!-köszönt Yoyi és nekem lenyomott egy puszit.
-Sziasztok!-kántáltuk egyszerre.
-Van kedvetek ma este egy kicsit bulizni?
-Ami azt illeti van.-csillant fel a szemünk és újra égett a versenyszellem.
-Klassz akkor gyertek a kocsikhoz.-mind választottunk magunknak valakit és az mellé ültünk be. Amikor leparkoltunk Jorge kinyitotta nekem a kocsi ajtaját majd az ujjait az enyémre kulcsolta és így léptünk be a nagy épületbe ahol mindenféle világító party kellékek voltak és villogó lámpák. Mindannyian a pulthoz mentünk és mindenféle szeszes italt kértünk ki. Miután úgy éreztük eleget ittunk elfoglaltuk a táncparkettet és óriásit buliztunk. Viszont egy alkalommal a zene lassura váltott így Jorge a derekamra helyezte a kezét miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött. Így lassúztunk míg a keze be nem csúszott a szoknyám alá és akkor megérezte. Kimeresztett szemekkel bámult rám mire felhúztam neki egy kicsit, hogy lássa tényleg nincs rajtam semmi. Hitetlenül megrázta a fejét, elnevette magát majd megcsókolt. Csókolózni igazából rengetegszer csókolóztunk, az nem tűnt helytelennek. A lányok mindent láttak így előre sajnálták a pénzüket amit persze nem vettem el. Ez csak egy jó poén volt és eszem ágában sem állt komolyan venni a játékot.
***Jelen***
-Szóval ennyi a sztori. Tovább léphetnénk?
-Perszeeee!!!!-érkezett meg Nico hulla részegen.-Most én jövök!
-Nico nem hiszem, hogy.....-próbálkozott Facu, de feleslegesen.
-Én még soha nem szerettem senkit érdekből.-vágott közbe mire mindenki ijedten meredt maga elé.-Hajrá Martu igyál csak.
-Kicsim, miről beszél ez?-eresztett el Leo.
-Szerintem ezt ne itt beszéljük meg. Srácok mi most elmegyünk.-felállítottam a barátom és elindultunk vissza a házamhoz. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz, de éreztem ahogy beszélni kezdünk és elmondok mindent Ő robbanni fog. Az ajtón belépve leraktam a gitárom és egy nagyot sóhajtva szembe fordultam Leonnal. Elmondtam neki mindent sorjában, hogy miért is jöttem vele össze. Meg, hogy szeretem, de talán sosem tudok rá úgy nézni mint a tesójára. Abban a pillanatban olyan bűntudatom volt, hogy legszívesebben elástam volna magam. Sírva fakadtam és ekkor Leo mégdühösebb lett.
-Most nehogy már te sajnáltasd magad. Annyira egy önző szemét ribanc vagy, hogy az már elmondhatatlan. Hátbaszurtál, megaláztál és sajnáltatod magad. Szánalmas vagy.
-Kérlek ne mondj nekem ilyenekt. Te még sosem voltál kétségbe esve?
-Maradjunk annyiban, hogy a kutyám szava is hihetőbb, mint a tied pedig a kutyák nem beszélnek és kutyám sincs.
-Én tényleg nem akartam, hogy ez történjen.
-Nem kell nyaliznod. Jorge és a kis Tepsi biztosan ide jönnek nászútra szóval nem kellek már egyáltalán. Az lesz a legjobb, hogy ha még a nevemet is elfelejted. Ha összetalálkozunk úgy gyere el mellettem az utcán mintha sosem láttál volna.-mondta szinte már könnyezve és otthagyott. Alig, hoogy elment megjelent Nico a nappaliban.
-Tini én úgy sajnálom!-túrt zaklaltottan a hajába mire én felpofoztam őt.
-Nem az fáj, hogy elárultál. Az fáj, hogy elhittem, hogy fontos voltam neked, és te egyik napról a másikra semmibe vettél. Lehet, hogy meg van az okod arra, hogy így viselkedj, és körbe vedd magad egy általad felépített fallal. De én ezt mivel érdemeltem ki? Tudtad nagyon jól, hogy mi a helyzet és kérésem ellenére, elmondtad Leonnak a titkom. Nem is ez, de az, hogy úgy viselkedtél mintha mi sem történt volna, sőt mintha helyes lenne amit csináltál. Észre sem véve, hogy bűntudat nélkül cselekszel. Na ez szíven ütött. Amikor idejöttem neked sikerült egy kis időre kiemelned a magány gödréből, de most folyamatosan zuhanok, egyre mélyebbre míg koppanok és vége. Szóval most nagyon gyorsan hord el magad inenn és többet ne gyere vissza Nicolas Garnier. Te utolsó mocskos szemétláda!-sírtam miközben a mellkasát ütlegeltem.
-Én sajnálom!-sírta el magát Ő is.
-Sajnálhatod is.-löktem ki az ajtón mire szó nélkül távozott. Zokogva rohantam fel a fürdőbe és a földre kuporodtam. Abban a pillanatban olyan magányosnak éreztem magam és ezt csak magamnak köszönhetem. Egy utolsó szemét, görény voltam Leoval és Nicoval is, de akkor sem volt helyes amit tett. Kihasználtam Leont és az érzéseivel nemfoglalkozva áttiportam rajat az én érdekeim miatt. Na és mindezt egy olyan ember miatt aki alig 3 hét múlva idejön a nászútjára és még gyereket is terveznek. Én meg ezt is tönkre akarom tenni csakis az én érdekeim nézve. Egy szemétláda vagyok. A nagy önmarcangolásom közepette hallottam, hogy valaki kopog az ajtón.
-Tini én vagyok az Ru. Nyisd ki az ajtót kérlek.
-Menj el innen! Nem akarok látni senkit. Sokkal jobb mindenkinek nélkülem.
-Senkinek sem jó. Én például nem bírnám ha elveszítenélek. Martina olyan vagy nekem mint a hugom. Fontosabb vagy bárkinél. Ami történt ma az nem a te hibád.
-Ezt az egyet ne mond! Minden az én hibám!-üvöltöttem és törni zúzni kezdtem a fürdőbe. Miután kitomboltam magam kirontottam az ajtón és Ruggerrot félre lökve átviharzottam a szobámba majd ott némán megálltam és csak bámultam magam elé. A barátom megjelent az ajtóban én pedig nem bírtam tovább így odarohantam hozzá és átöleltem.
-Ne aggódj, minden rendben lesz. Én itt vagyok és segítek neked bármiben. Csak beszélj kérlek!-kérlelt mire én sírva, de beszélni kezdtem.
-Este mikor felkelsz a sötétben és nem tudsz magaddal mit kezdeni, hisz álom sem jön a szemedre. Helyette agyalsz.....agyalsz a történteken, a hibáidon, a döntéseiden. Hogy mit nem kellett volna, vagy, hogy mit kellett volna máshogy csinálni...Felidézed az emlékeket, a boldog illetve rossz pillanatokat. A jókat újra átéled, a rosszakat pedig átgondolod.....Mit kellett volna tenni, mit nem kellett volna mondani és, hogy mit vesztettél. Átgondolod hány barátod van akire tényleg számíthatsz. A veszekedéseken gondolkozol, hogy mi miért volt és gondolkozol, hogy mi lett volna ha, de tudod, hogy úgyse tudod megmásítani. Szembesülnöd kell vele, hogy együtt kell élned a hibáiddal, a rossz döntéseiddel. Aztán amikor ezek így leperegnek előtted sírhatnékod van, kiadnád magadból, de végül egy hang se jön ki.....Csak bámulsz magad elé és érzed, hogy fáj ráadásul sokan erről nem is tudnak. Nem tudják mi van veled és így is, úgy is bántanak, de már emiatt sem tudsz sírni csak fekszel és gondolkozol.
-Na és mi van ezzel a Jorge gyerekkel?
-Na Ő a másik fele. Mondd csak érezted már annyira valaminek a hiányát, hogy már sírni sem tudnál, hogy annyira fájt, hogy fizikailag is rosszul lettél? Érzeted már azt a kongó ürességet a mellkasodban? Érezted, hogy nem kapsz levegőt és fuldokolsz az érzéstől? Amikor úgy érzed, hogy nélküle nem vagy teljes, ha nincs veled mintha hiányozna egy részed, egy kis darab belőled. Amikor vele vagy megszűnik a világ, nem érdekel semmi és senki más csak Ő. Elmondhatatlan érzés, csak nézem őt és rájövök, hogy Ő az az ember akire eddig vágytam, aki mellett a világon a legboldogabbnak érzem magam. Ha vele vagyok soha nem akarom, hogy véget érjen az a pillanat, bárcsak örökké tartana. Amikor mindent megtennél érte csak, hogy soha ne veszítsd el. Az érzés amikor meglátod és a szíved gyorsabban kezd el verni, sőt teljesen más ütemben mint általában. A gyomrod összeszorul és mintha valamik ott mozognának bent és kiakarnának törni. Amikor minden egyes alkalommal újra és újra belé szeretsz. Vágyom a csókjára, vágyom rá mert én őt mindennél jobban szeretem.
-Ne aggódj Martina biztosan jön majd valaki aki megfogja a kezed mások elött. Akivel sétálhatsz éjszaka, aki értelmet ad a reggeleknek, aki rádmosolyog amikor kinyitottad a szemed. Aki majd nevet ha épp rosszul csinálsz valamit, jönni fog valaki aki megcsókol, megnevettet és veled tölti minden idejét. Megvéd attól, hogy valaha egyedül kelljen lenned. Lesz valaki aki minden álmodat meg akarja valósítani és soha nem fog sírni hagyni. Jönni fog és veled akar majd mindent, téged választ és nem hagy magadra. Együtt nézitek a tüzijátékot, csillagokat, madarakat, mindent amit látni érdemes. El fog jönni.-puszilta meg a homlokom.
-De én azt akarom, hogy Jorge legyen ez az ember.-fúrtam fejem a mellkasába mire egy újjabb puszit kaptam a fejem tetejére. Onnantól kezdve nem beszéltünk, csak ölelt hangtalanul és ez elég volt. Ruggerro lett az a barátom akire bármikor számíthattam és ez kölcsönös volt. Ő az az ember aki miatt inkább választanám a halált minthogy valaha ne lássam vagy beszéljek vele többet. Égész éjszaka az ölébe feküdtem és néztem ki a fejemből, Ő pedig az ágy támlájának dölve figyelt engem, de az álmosság kifogott rajta így elaludt. Egy ideig néztem őt majd olyan 7-8 óra fele elfektettem az ágyon és betakartam én meg a gitárommal együtt lementem a partra. Elkezdtem játszani a kérlek ne menj el-t, de nem bírtam sokáig tartani magam így a dal felénél hangos zokogásban törtem ki. Ráborultam a gitáromra és csak sírtam. Egy olyan ember miatt bántottam meg másokat akit nem is érdeklek és csak egy játék voltam neki. Alig telt el egy kis idő amikor oldalra pillantva Ruggerrot pillantottam meg kétségbeesve rohangálni a parton. Kizárásos alapon gondoltam engem keres így odakiáltottam neki mire aggódva sietett oda hozzám majd felkapva átölelt.
-Már azt hittem megint csináltál valamit magaddal.
-Nyugi Ru! Csak ki kellett jönnöm, hogy kiszellőztessem a fejemet.
-Na és mire jutottál?
-Nem tudom még hogyan, de tovább kell lépnem.
-Szerintem kezd azzal, hogy helyrehozod a kapcsolatod Leoval.
-Az esélytelen.-hajtottam le a fejem szomórúan.
-Szerintem nem. Tegnap hagyott nekem egy üzit miszerint mindent meg fog tenni azért, hogy beleszeress és ma meg akar látogatni. Ez amúgy titok szóval lepődj majd meg.-mosolygott és kaptam egy barackot a fejemre.

***Ruggerro***

Épp Candehoz tartottam mivel megkért, hogy találkozzunk. Igazából már tegnap este kereste a társaságom és akkor is hozzám menekült mikor volt Andres kirohanása hisz ez teljesen megrémísztette őt, de rá kellett bíznom Diegora mert tudtam, hogy Tininek nagyobb szüksége volt rám akkor. Ezért ma elhívott találkozni mivel mutatni akar nekem valamit. Nagyon izgatott és kíváncsi voltam. Mint a kisgyerek aki azt várja, hogy mikor bonthatja ki a fa alatt lévő ajándékokat.
Reméltem, hogy ma is valami olyat mutat ami közelebb vihet hozzá és segít megfejtni őt. Már ott várt a parton és amikor oda mentem hozzá Ő óvatosan, kissé félve, de átölelt. Nagyon finoman viszonoztam én is az ölelést csak sajnos hamar elhúzódott. Tudtam, hogy nem lehetek telhetetlen, de hát egy ilyen gyönyörű lány mellett.....
-Hogy van Tini?-Cande aggódó pillantást vetette rám.
-Most már sokkal jobban. Vele kellett maradjak az este mert iszonyatosan összeomlott és valahogy azt vettem észre, hogy sokkal jobban fáj neki amit Andres tett mint az, hogy Leon elhagyta. Igazából sosem lesz olyan szerelmes senkibe mint abba a Jorge gyerekbe. Esküszöm ha felbukkan nála mikor idejön a nászútjára én kitaposom belőle még a szuszt is.
-Annyira sajnálom ezt a lányt. Az utóbbi időbe borzasztó fontos lett számomra. Olyan Ő nekem mint a kishugom, pont mint neked. Szeretném ha végre neki is helyre állna az élete és ez a Leo gyerek még is csak magába bolondítaná. Tini pont ilyen srácot érdemel és nem olyan tuskót mint Jorge. Lefeküdt vele aztán dobta. Mondjuk fogalmam sincs arról, hogy milyen lehet mikor az ember szerelmes és úgy van együtt valakivel aztán az a személy dobja. Sőt igazából azt sem tudom milyen szerelmesnek lenni.-mondta nekem pedig megaszakadt érte a szívem.
-Hé! Majd te is át fogod élni és az varázslatosabb lesz majd bárminél.-állítottam meg őt úgy, hogy a szemembe nézzen.
-Te ezt honnan tudod?
-Csak tudom milyen lesz majd velem.-kacsintottam és tovább folytattam a sétát.
-Na és te voltál már szerelmes?-kíváncsiskodott ami jó jel hisz érdeklem.
-Igazán szerelmes? Nem, még soha. Mármint futó kapcsolataim voltak, de úgy tényleg szerelmes még nem voltam. Ha csak nem egyoldalú szerelemre gondolsz mert akkor igen.-célozgattam megint és láttam, hogy Cande arca ismét pírbe borul. Ahogy tovább sétáltunk elértünk egészen a világító toronyig.
-Biztos nem árulod el hova megyünk?-érdeklődtem miközben a telefonom őrűlt csörgésbe kezdett. Tini hívott, de inkább kinyomtam. Gondoltam majd este visszahívom. Lenémítottam a készüléket és a zsebem mélyére rejtettem.
-Nem, még minig nem árulom el Ruggerro.-ingatta a fejét nevetve. Ahogy tovább sétáltunk azt vettem észre, hogy lassacskán egy erdő bejáratához közeledünk. Mindenhol dús növényzet és ágak lógtak.
-Itt is vagyunk.-csapta össze a kezét egy nagy faágas, bokros rész elött.
-Ahhha....-bólógattam értetlenül és egészen addig bambán bámultam míg félre nem húzta az ágakat. Egy kissebb tisztás tárult a szemem elé benne egy csorgadozó kis patakkal ami kövekkel volt kirakva.
-Ez gyerek korom egyik meghatározó része. Ide bújtam el mindig nevelőapám elöl. Itt minden olyan meghitt és békés. Egész napokat itt töltöttem, itt tanultam meg gitározni és ezen a helyen születtek meg a verseim. Akkoriban nem igazán sikerült boldog verseket írnom, de hát nem is volt miért boldog legyek. Diegoval is mindig ide szöktem és úgy éreztem, hogy ezt most neked is megmutathatom.-kezdett áradozni, de láttam a szomorúságot a szemében. Megfogtam a kezét és felém fordítottam.
-Köszönöm, hogy megmutattad ezt nekem! Naprol napra közelebb érezlek magamhoz és hidd el semmit sem fogok elsietni. Pontosan abban a tempóban haladok ahogy te szeretnéd, de feladni sosem fogom. Nem találkoztam még hozzád hasonló lánnyal Cande.-leheltem forró csókot a homlokára mire Ő óvatosan újra átölelt. Ismét volt alkalmam beszívni azt a csodálatos virág illatot ami a hajából árad. Egyszerűen leirhatatlan.
***Tini***
-Ru még mindig nem veszi fel a telefont Leon!!!
-Hé, Tini nyugodj meg! Nem akkora a baj.-ölelt magához.
-Szerinted ez nem baj?-mutattam a nappaliban üldögélő szüleim felé. Hogy jutottam oda, hogy a szüleim a nappaliban ülnek és Leon vígasztal? Pörgessük az időt vissza akkorra mikor Rugg elment tőlem.
***Reggel***
Amikor megtudtam, hogy helyre hozhatom a dolgot Leonnal felszaladtam a szobámba kicsinosítani magam. Na jó, ez azért kicsit túlzás. Igazából felöltöztem utcai ruhába ami egy rózsaszín farmert és egy fehér trikót testesített meg fekete tornacipővel. Felvittem egy halvány sminket a hajamat pedig copfba kötöttem. Épp a konyhában szürcsölgettem a kávém amikor csengettek ezért rohantam is ajtót nyitni. Ahogy kinyitottam az ajtót egy hatalmas csokor virág tárult a szemem elé és a mögötte lévő embert nem is láttam csak a hangjáról ismertem fel.
-Felejtsünk el mindent és kezdjük újra. Érted megteszem.-hallottam a szavakat mire sikítva félre toltam a csokrot és Leo nyakába ugrottam, hogy megcsókoljam. Onnantól kezdve nem is beszégettünk arról, hogy mi volt eddig csak is azzal foglalkoztunk, hogy a jelenben minden stimmeljen. Gondoltuk, hogy együtt töltjük a napot így először megnéztünk egy filmet aminek kiválasztása nem ment könnyen hisz amíg én akció filmet akartam Ő addig horrort. Majdnem elszóltam magam, hogy egy igazi Blanco, de aztán észbe kaptam. Végül az önygilkos osztag című filmet néztük meg ami nem is volt olyan rossz. Aztán lementünk a konyhába és együtt készítettünk magunknak kaját, de az is végül kajacsatába torkollott.
-Jó érzés tudni, hogy van akinek ennyire számítok.-öleltem át Leont mikor felmentünk a szobámba.
-Martina hányszor mondjam még el, hogy fontos vagy és képes vagyok bármit megtenni azért, hogy együtt lehessünk?-Leo szemében láttam azt a szerelmet amit talán még senkiében. Ahogy magához ölelt a nyakamat kezdte csókolgatni mire én egy halk sóhajjal jeleztem, hogy tetszik a dolog. Odáig fajultak a dolgok, hogy már anyaszült mesztelenül feküdtünk az ágyban mikor csengetést hallottam.
-Hát ezt nem hiszem el.-morogtam miközben kikászálódtam az ágyból és felvéve a ruháim letrappoltam a lépcsőn és az ajtóhoz siettem. Ahogy kinyitottam a rég nem látott szüleimet pillantottam meg. Teljesen lesokkoltam és mozdulni sem bírtam.
-Szia kislányom! Jöttünk érted, hogy elvigyünk és újra egy családot alkossunk.-mondta apám én pedig köpni, nyelni nem tudtam