1.évad 8.rész Váratlan vendégek

Egy játékkal kezdődött az egész aminak a neve: Én még soha... A játék lényege, hogy mindenki felolvas egy mondatot, amely úgy kezdődik, hogy „Én még soha”. Aki már csinált olyat, amit felolvas a másik, annak innia kell. Aki még nem, az nem iszik. A játékot Samu kezdte még pedig azzal, hogy Ő még soha nem szexelt disco Wc-ben. Ez igaz is volt ám Diego meghúzta a piát. Minden szempár rá szegeződött és vártuk a magyarázatot.
-Mentségemre szóljon, hogy rohadt jó csaj volt és már hónapok óta fűztem.-ezzel a válsszal megelégedtünk és mentünk is tovább. Candelaria jött azzal, hogy Ő még soha nem húzott szoknyát\nadrágot bugyi\alsónadrág nélkül. Na itt én voltam gondban így hát megittam az italom. Na itt mindenki tágranyílt  szemekkel várta a válaszom.
-Nem olyan fontos....-legyintettem tiszta vörösen.
-Miért érzem azt, hogy ehez köze van a bátyámnak is?-karolt át Leo.
-Jól érzed.-sóhajtottam egy nagyot és belekezdtem a sztoriba.
***Visszaemlékezés***
Az intézetis csajokkal kitaláltunk egy kihívást aminek a lényege, hogy nem húzunk bugyit a szoknya alá és ezt meg is mutatjuk egy srácnak. Aki először megcsinálja ezt az megkapja mindenki egyhavi zsebpénzét. Naná, hogy mind a négyen belementünk. Lementünk a piacra, de a csajok kikötötték, hogy Peter az nem ér. Én ezt elfogadtam így mindenki őrüult módon elkezdett haverkodni srácokkal, de nem nagyon voltunk sikeresek hisz senkinek nem mertük megmutatni magunkat. Túl merésznek vállalkozott a feladat ám ekkor megjelent Jorge és a kis haveri csapata. Ahogy megláttam a torkom összeszorult és a lepkéim táncra perdültek. Az irányt egyenesen felénk vették így mind "komolyra" vettük a figurát.
-Hali lányok!-köszönt Yoyi és nekem lenyomott egy puszit.
-Sziasztok!-kántáltuk egyszerre.
-Van kedvetek ma este egy kicsit bulizni?
-Ami azt illeti van.-csillant fel a szemünk és újra égett a versenyszellem.
-Klassz akkor gyertek a kocsikhoz.-mind választottunk magunknak valakit és az mellé ültünk be. Amikor leparkoltunk Jorge kinyitotta nekem a kocsi ajtaját majd az ujjait az enyémre kulcsolta és így léptünk be a nagy épületbe ahol mindenféle világító party kellékek voltak és villogó lámpák. Mindannyian a pulthoz mentünk és mindenféle szeszes italt kértünk ki. Miután úgy éreztük eleget ittunk elfoglaltuk a táncparkettet és óriásit buliztunk. Viszont egy alkalommal a zene lassura váltott így Jorge a derekamra helyezte a kezét miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött. Így lassúztunk míg a keze be nem csúszott a szoknyám alá és akkor megérezte. Kimeresztett szemekkel bámult rám mire felhúztam neki egy kicsit, hogy lássa tényleg nincs rajtam semmi. Hitetlenül megrázta a fejét, elnevette magát majd megcsókolt. Csókolózni igazából rengetegszer csókolóztunk, az nem tűnt helytelennek. A lányok mindent láttak így előre sajnálták a pénzüket amit persze nem vettem el. Ez csak egy jó poén volt és eszem ágában sem állt komolyan venni a játékot.
***Jelen***
-Szóval ennyi a sztori. Tovább léphetnénk?
-Perszeeee!!!!-érkezett meg Nico hulla részegen.-Most én jövök!
-Nico nem hiszem, hogy.....-próbálkozott Facu, de feleslegesen.
-Én még soha nem szerettem senkit érdekből.-vágott közbe mire mindenki ijedten meredt maga elé.-Hajrá Martu igyál csak.
-Kicsim, miről beszél ez?-eresztett el Leo.
-Szerintem ezt ne itt beszéljük meg. Srácok mi most elmegyünk.-felállítottam a barátom és elindultunk vissza a házamhoz. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz, de éreztem ahogy beszélni kezdünk és elmondok mindent Ő robbanni fog. Az ajtón belépve leraktam a gitárom és egy nagyot sóhajtva szembe fordultam Leonnal. Elmondtam neki mindent sorjában, hogy miért is jöttem vele össze. Meg, hogy szeretem, de talán sosem tudok rá úgy nézni mint a tesójára. Abban a pillanatban olyan bűntudatom volt, hogy legszívesebben elástam volna magam. Sírva fakadtam és ekkor Leo mégdühösebb lett.
-Most nehogy már te sajnáltasd magad. Annyira egy önző szemét ribanc vagy, hogy az már elmondhatatlan. Hátbaszurtál, megaláztál és sajnáltatod magad. Szánalmas vagy.
-Kérlek ne mondj nekem ilyenekt. Te még sosem voltál kétségbe esve?
-Maradjunk annyiban, hogy a kutyám szava is hihetőbb, mint a tied pedig a kutyák nem beszélnek és kutyám sincs.
-Én tényleg nem akartam, hogy ez történjen.
-Nem kell nyaliznod. Jorge és a kis Tepsi biztosan ide jönnek nászútra szóval nem kellek már egyáltalán. Az lesz a legjobb, hogy ha még a nevemet is elfelejted. Ha összetalálkozunk úgy gyere el mellettem az utcán mintha sosem láttál volna.-mondta szinte már könnyezve és otthagyott. Alig, hoogy elment megjelent Nico a nappaliban.
-Tini én úgy sajnálom!-túrt zaklaltottan a hajába mire én felpofoztam őt.
-Nem az fáj, hogy elárultál. Az fáj, hogy elhittem, hogy fontos voltam neked, és te egyik napról a másikra semmibe vettél. Lehet, hogy meg van az okod arra, hogy így viselkedj, és körbe vedd magad egy általad felépített fallal. De én ezt mivel érdemeltem ki? Tudtad nagyon jól, hogy mi a helyzet és kérésem ellenére, elmondtad Leonnak a titkom. Nem is ez, de az, hogy úgy viselkedtél mintha mi sem történt volna, sőt mintha helyes lenne amit csináltál. Észre sem véve, hogy bűntudat nélkül cselekszel. Na ez szíven ütött. Amikor idejöttem neked sikerült egy kis időre kiemelned a magány gödréből, de most folyamatosan zuhanok, egyre mélyebbre míg koppanok és vége. Szóval most nagyon gyorsan hord el magad inenn és többet ne gyere vissza Nicolas Garnier. Te utolsó mocskos szemétláda!-sírtam miközben a mellkasát ütlegeltem.
-Én sajnálom!-sírta el magát Ő is.
-Sajnálhatod is.-löktem ki az ajtón mire szó nélkül távozott. Zokogva rohantam fel a fürdőbe és a földre kuporodtam. Abban a pillanatban olyan magányosnak éreztem magam és ezt csak magamnak köszönhetem. Egy utolsó szemét, görény voltam Leoval és Nicoval is, de akkor sem volt helyes amit tett. Kihasználtam Leont és az érzéseivel nemfoglalkozva áttiportam rajat az én érdekeim miatt. Na és mindezt egy olyan ember miatt aki alig 3 hét múlva idejön a nászútjára és még gyereket is terveznek. Én meg ezt is tönkre akarom tenni csakis az én érdekeim nézve. Egy szemétláda vagyok. A nagy önmarcangolásom közepette hallottam, hogy valaki kopog az ajtón.
-Tini én vagyok az Ru. Nyisd ki az ajtót kérlek.
-Menj el innen! Nem akarok látni senkit. Sokkal jobb mindenkinek nélkülem.
-Senkinek sem jó. Én például nem bírnám ha elveszítenélek. Martina olyan vagy nekem mint a hugom. Fontosabb vagy bárkinél. Ami történt ma az nem a te hibád.
-Ezt az egyet ne mond! Minden az én hibám!-üvöltöttem és törni zúzni kezdtem a fürdőbe. Miután kitomboltam magam kirontottam az ajtón és Ruggerrot félre lökve átviharzottam a szobámba majd ott némán megálltam és csak bámultam magam elé. A barátom megjelent az ajtóban én pedig nem bírtam tovább így odarohantam hozzá és átöleltem.
-Ne aggódj, minden rendben lesz. Én itt vagyok és segítek neked bármiben. Csak beszélj kérlek!-kérlelt mire én sírva, de beszélni kezdtem.
-Este mikor felkelsz a sötétben és nem tudsz magaddal mit kezdeni, hisz álom sem jön a szemedre. Helyette agyalsz.....agyalsz a történteken, a hibáidon, a döntéseiden. Hogy mit nem kellett volna, vagy, hogy mit kellett volna máshogy csinálni...Felidézed az emlékeket, a boldog illetve rossz pillanatokat. A jókat újra átéled, a rosszakat pedig átgondolod.....Mit kellett volna tenni, mit nem kellett volna mondani és, hogy mit vesztettél. Átgondolod hány barátod van akire tényleg számíthatsz. A veszekedéseken gondolkozol, hogy mi miért volt és gondolkozol, hogy mi lett volna ha, de tudod, hogy úgyse tudod megmásítani. Szembesülnöd kell vele, hogy együtt kell élned a hibáiddal, a rossz döntéseiddel. Aztán amikor ezek így leperegnek előtted sírhatnékod van, kiadnád magadból, de végül egy hang se jön ki.....Csak bámulsz magad elé és érzed, hogy fáj ráadásul sokan erről nem is tudnak. Nem tudják mi van veled és így is, úgy is bántanak, de már emiatt sem tudsz sírni csak fekszel és gondolkozol.
-Na és mi van ezzel a Jorge gyerekkel?
-Na Ő a másik fele. Mondd csak érezted már annyira valaminek a hiányát, hogy már sírni sem tudnál, hogy annyira fájt, hogy fizikailag is rosszul lettél? Érzeted már azt a kongó ürességet a mellkasodban? Érezted, hogy nem kapsz levegőt és fuldokolsz az érzéstől? Amikor úgy érzed, hogy nélküle nem vagy teljes, ha nincs veled mintha hiányozna egy részed, egy kis darab belőled. Amikor vele vagy megszűnik a világ, nem érdekel semmi és senki más csak Ő. Elmondhatatlan érzés, csak nézem őt és rájövök, hogy Ő az az ember akire eddig vágytam, aki mellett a világon a legboldogabbnak érzem magam. Ha vele vagyok soha nem akarom, hogy véget érjen az a pillanat, bárcsak örökké tartana. Amikor mindent megtennél érte csak, hogy soha ne veszítsd el. Az érzés amikor meglátod és a szíved gyorsabban kezd el verni, sőt teljesen más ütemben mint általában. A gyomrod összeszorul és mintha valamik ott mozognának bent és kiakarnának törni. Amikor minden egyes alkalommal újra és újra belé szeretsz. Vágyom a csókjára, vágyom rá mert én őt mindennél jobban szeretem.
-Ne aggódj Martina biztosan jön majd valaki aki megfogja a kezed mások elött. Akivel sétálhatsz éjszaka, aki értelmet ad a reggeleknek, aki rádmosolyog amikor kinyitottad a szemed. Aki majd nevet ha épp rosszul csinálsz valamit, jönni fog valaki aki megcsókol, megnevettet és veled tölti minden idejét. Megvéd attól, hogy valaha egyedül kelljen lenned. Lesz valaki aki minden álmodat meg akarja valósítani és soha nem fog sírni hagyni. Jönni fog és veled akar majd mindent, téged választ és nem hagy magadra. Együtt nézitek a tüzijátékot, csillagokat, madarakat, mindent amit látni érdemes. El fog jönni.-puszilta meg a homlokom.
-De én azt akarom, hogy Jorge legyen ez az ember.-fúrtam fejem a mellkasába mire egy újjabb puszit kaptam a fejem tetejére. Onnantól kezdve nem beszéltünk, csak ölelt hangtalanul és ez elég volt. Ruggerro lett az a barátom akire bármikor számíthattam és ez kölcsönös volt. Ő az az ember aki miatt inkább választanám a halált minthogy valaha ne lássam vagy beszéljek vele többet. Égész éjszaka az ölébe feküdtem és néztem ki a fejemből, Ő pedig az ágy támlájának dölve figyelt engem, de az álmosság kifogott rajta így elaludt. Egy ideig néztem őt majd olyan 7-8 óra fele elfektettem az ágyon és betakartam én meg a gitárommal együtt lementem a partra. Elkezdtem játszani a kérlek ne menj el-t, de nem bírtam sokáig tartani magam így a dal felénél hangos zokogásban törtem ki. Ráborultam a gitáromra és csak sírtam. Egy olyan ember miatt bántottam meg másokat akit nem is érdeklek és csak egy játék voltam neki. Alig telt el egy kis idő amikor oldalra pillantva Ruggerrot pillantottam meg kétségbeesve rohangálni a parton. Kizárásos alapon gondoltam engem keres így odakiáltottam neki mire aggódva sietett oda hozzám majd felkapva átölelt.
-Már azt hittem megint csináltál valamit magaddal.
-Nyugi Ru! Csak ki kellett jönnöm, hogy kiszellőztessem a fejemet.
-Na és mire jutottál?
-Nem tudom még hogyan, de tovább kell lépnem.
-Szerintem kezd azzal, hogy helyrehozod a kapcsolatod Leoval.
-Az esélytelen.-hajtottam le a fejem szomórúan.
-Szerintem nem. Tegnap hagyott nekem egy üzit miszerint mindent meg fog tenni azért, hogy beleszeress és ma meg akar látogatni. Ez amúgy titok szóval lepődj majd meg.-mosolygott és kaptam egy barackot a fejemre.

***Ruggerro***

Épp Candehoz tartottam mivel megkért, hogy találkozzunk. Igazából már tegnap este kereste a társaságom és akkor is hozzám menekült mikor volt Andres kirohanása hisz ez teljesen megrémísztette őt, de rá kellett bíznom Diegora mert tudtam, hogy Tininek nagyobb szüksége volt rám akkor. Ezért ma elhívott találkozni mivel mutatni akar nekem valamit. Nagyon izgatott és kíváncsi voltam. Mint a kisgyerek aki azt várja, hogy mikor bonthatja ki a fa alatt lévő ajándékokat.
Reméltem, hogy ma is valami olyat mutat ami közelebb vihet hozzá és segít megfejtni őt. Már ott várt a parton és amikor oda mentem hozzá Ő óvatosan, kissé félve, de átölelt. Nagyon finoman viszonoztam én is az ölelést csak sajnos hamar elhúzódott. Tudtam, hogy nem lehetek telhetetlen, de hát egy ilyen gyönyörű lány mellett.....
-Hogy van Tini?-Cande aggódó pillantást vetette rám.
-Most már sokkal jobban. Vele kellett maradjak az este mert iszonyatosan összeomlott és valahogy azt vettem észre, hogy sokkal jobban fáj neki amit Andres tett mint az, hogy Leon elhagyta. Igazából sosem lesz olyan szerelmes senkibe mint abba a Jorge gyerekbe. Esküszöm ha felbukkan nála mikor idejön a nászútjára én kitaposom belőle még a szuszt is.
-Annyira sajnálom ezt a lányt. Az utóbbi időbe borzasztó fontos lett számomra. Olyan Ő nekem mint a kishugom, pont mint neked. Szeretném ha végre neki is helyre állna az élete és ez a Leo gyerek még is csak magába bolondítaná. Tini pont ilyen srácot érdemel és nem olyan tuskót mint Jorge. Lefeküdt vele aztán dobta. Mondjuk fogalmam sincs arról, hogy milyen lehet mikor az ember szerelmes és úgy van együtt valakivel aztán az a személy dobja. Sőt igazából azt sem tudom milyen szerelmesnek lenni.-mondta nekem pedig megaszakadt érte a szívem.
-Hé! Majd te is át fogod élni és az varázslatosabb lesz majd bárminél.-állítottam meg őt úgy, hogy a szemembe nézzen.
-Te ezt honnan tudod?
-Csak tudom milyen lesz majd velem.-kacsintottam és tovább folytattam a sétát.
-Na és te voltál már szerelmes?-kíváncsiskodott ami jó jel hisz érdeklem.
-Igazán szerelmes? Nem, még soha. Mármint futó kapcsolataim voltak, de úgy tényleg szerelmes még nem voltam. Ha csak nem egyoldalú szerelemre gondolsz mert akkor igen.-célozgattam megint és láttam, hogy Cande arca ismét pírbe borul. Ahogy tovább sétáltunk elértünk egészen a világító toronyig.
-Biztos nem árulod el hova megyünk?-érdeklődtem miközben a telefonom őrűlt csörgésbe kezdett. Tini hívott, de inkább kinyomtam. Gondoltam majd este visszahívom. Lenémítottam a készüléket és a zsebem mélyére rejtettem.
-Nem, még minig nem árulom el Ruggerro.-ingatta a fejét nevetve. Ahogy tovább sétáltunk azt vettem észre, hogy lassacskán egy erdő bejáratához közeledünk. Mindenhol dús növényzet és ágak lógtak.
-Itt is vagyunk.-csapta össze a kezét egy nagy faágas, bokros rész elött.
-Ahhha....-bólógattam értetlenül és egészen addig bambán bámultam míg félre nem húzta az ágakat. Egy kissebb tisztás tárult a szemem elé benne egy csorgadozó kis patakkal ami kövekkel volt kirakva.
-Ez gyerek korom egyik meghatározó része. Ide bújtam el mindig nevelőapám elöl. Itt minden olyan meghitt és békés. Egész napokat itt töltöttem, itt tanultam meg gitározni és ezen a helyen születtek meg a verseim. Akkoriban nem igazán sikerült boldog verseket írnom, de hát nem is volt miért boldog legyek. Diegoval is mindig ide szöktem és úgy éreztem, hogy ezt most neked is megmutathatom.-kezdett áradozni, de láttam a szomorúságot a szemében. Megfogtam a kezét és felém fordítottam.
-Köszönöm, hogy megmutattad ezt nekem! Naprol napra közelebb érezlek magamhoz és hidd el semmit sem fogok elsietni. Pontosan abban a tempóban haladok ahogy te szeretnéd, de feladni sosem fogom. Nem találkoztam még hozzád hasonló lánnyal Cande.-leheltem forró csókot a homlokára mire Ő óvatosan újra átölelt. Ismét volt alkalmam beszívni azt a csodálatos virág illatot ami a hajából árad. Egyszerűen leirhatatlan.
***Tini***
-Ru még mindig nem veszi fel a telefont Leon!!!
-Hé, Tini nyugodj meg! Nem akkora a baj.-ölelt magához.
-Szerinted ez nem baj?-mutattam a nappaliban üldögélő szüleim felé. Hogy jutottam oda, hogy a szüleim a nappaliban ülnek és Leon vígasztal? Pörgessük az időt vissza akkorra mikor Rugg elment tőlem.
***Reggel***
Amikor megtudtam, hogy helyre hozhatom a dolgot Leonnal felszaladtam a szobámba kicsinosítani magam. Na jó, ez azért kicsit túlzás. Igazából felöltöztem utcai ruhába ami egy rózsaszín farmert és egy fehér trikót testesített meg fekete tornacipővel. Felvittem egy halvány sminket a hajamat pedig copfba kötöttem. Épp a konyhában szürcsölgettem a kávém amikor csengettek ezért rohantam is ajtót nyitni. Ahogy kinyitottam az ajtót egy hatalmas csokor virág tárult a szemem elé és a mögötte lévő embert nem is láttam csak a hangjáról ismertem fel.
-Felejtsünk el mindent és kezdjük újra. Érted megteszem.-hallottam a szavakat mire sikítva félre toltam a csokrot és Leo nyakába ugrottam, hogy megcsókoljam. Onnantól kezdve nem is beszégettünk arról, hogy mi volt eddig csak is azzal foglalkoztunk, hogy a jelenben minden stimmeljen. Gondoltuk, hogy együtt töltjük a napot így először megnéztünk egy filmet aminek kiválasztása nem ment könnyen hisz amíg én akció filmet akartam Ő addig horrort. Majdnem elszóltam magam, hogy egy igazi Blanco, de aztán észbe kaptam. Végül az önygilkos osztag című filmet néztük meg ami nem is volt olyan rossz. Aztán lementünk a konyhába és együtt készítettünk magunknak kaját, de az is végül kajacsatába torkollott.
-Jó érzés tudni, hogy van akinek ennyire számítok.-öleltem át Leont mikor felmentünk a szobámba.
-Martina hányszor mondjam még el, hogy fontos vagy és képes vagyok bármit megtenni azért, hogy együtt lehessünk?-Leo szemében láttam azt a szerelmet amit talán még senkiében. Ahogy magához ölelt a nyakamat kezdte csókolgatni mire én egy halk sóhajjal jeleztem, hogy tetszik a dolog. Odáig fajultak a dolgok, hogy már anyaszült mesztelenül feküdtünk az ágyban mikor csengetést hallottam.
-Hát ezt nem hiszem el.-morogtam miközben kikászálódtam az ágyból és felvéve a ruháim letrappoltam a lépcsőn és az ajtóhoz siettem. Ahogy kinyitottam a rég nem látott szüleimet pillantottam meg. Teljesen lesokkoltam és mozdulni sem bírtam.
-Szia kislányom! Jöttünk érted, hogy elvigyünk és újra egy családot alkossunk.-mondta apám én pedig köpni, nyelni nem tudtam

1.évad 7.rész Új kapcsolatok

-Eddig mindig egyedül küzdöttem le a problémáim és a depressziót, de ez most nem fog menni nélkületek. Szükségem van a barátaimra.-neztem rájuk kétségbeesve.
-Ne aggódj Tini....mi mindig itt leszünk neked.-karoltak át kétoldalról vegül pedig együtt nevettünk fel.
***Ruggerro***
Lefekvéshez készülődtünk és épp Martina ment fürdeni így kaptam az alakalmon és bementem a szobájába ahol Candelaria volt mivel Ő Tinuval alszik.
-Halihó!-nyitottam be mosolyogva.
-Szia...hát te? Mi szél hozott erre?-kérdezte miközbe az ágyra huppant. Imádtam az egész testét. Ahogy ott ült a pici nacijában és abban a szexi haspólóban...annyira jól nézett ki.
-Hozzád jöttem.-ültem oda mellé.
-Baj van?-nézett rám furcsán.
-Ami azt illeti igen. Próbálok feléd közeledni, de te sosem hagyod. Tudom, hogy te is érzel valamit irántam, de annyira el vagy zárkózva, hogy lehetetlen megközelíteni. Sokat segítene ha elmondanád miért van ez. Talán tudok neked segíteni vagy valami megoldást taláni mert egy percig se gondold azt Candelaria Molfese, hogy feladom.-mondtam mire neki könnyek gyűltek a szemébe.
-Tudod ez nem egy olyan dolog amiről szívesen beszélek. A bátyámon kívűl eről senki sem tud.
-Valami lelki trauma ért vagy bántottak?-kérdeztem és a térdére akartam helyezni a kezem, de most jobbnak láttam ha nem teszem. Csak hallgattam és figyeltem ahogy egyre több könnycsepp tör utat magának. Megszakadt a szívem érte, de nem akartam erőltetni a dolgot. Egyszer csak vett egy nagy levegőt és beszélni kezdett.
-Tudod nekem nem volt jó gyerekkorom. Ugye az édesapánk meghalt, anyukánkat pedig nem ismertük így nevelőszülőkhöz kerültünk, de én is máshoz és Diego is máshoz. Hát én kaptam egy aranyos nevelőanyukát és egy alkoholista férfit. Napközben is csak Ő volt otthon a nő dolgozott. Ahogy kezdtem kicsit érettebb lenni használhatóvá váltam számára. Hiába kapáloztam, haraptam, rugtam, csíptem ez hatástalan volt. Azt tett velem amit csak akart. Persze ha el mertem magam szólni a felesége elött még meg is vert így inkább csendben tűrtem. Dienek mindent elmondtam és Ő ahogy a saját lábára tudott állni elhozott onnan. Ő az egyeteln ember az életemben aki nem bántott és ezért vagyok zárkózott a fiúkkal szemben. Nem akarok soha többet így járni.-kuporodott össze és nem nézett fel a hosszú, vörös haja mögül.
-Esküszöm az életemre, hogy ha találkozunk még valaha azzal az emberrel minden egyes porcikáját eltöröm.-dühöngtem ökölbe szorított kézzel.
-Nem hiszem, hogy valaha is látni fogom még.-motyogta alig hallhatóan.
-Figyelj Cande, megölelhetlek? Kérlek!-kérdeztem óvatosan mire felnézett és magához intett. Szép lassan oda nyúltam felé és finoman a karjaim közé zártam. Egyszerűen leirhatatlan volt az az érzés. Beszívtam azt a különleges virág illatot a hajából ami az egész testem megborzongtatta. Az elején csak sírt utána pedig gondolt egyet és az ölembe kuporodott. Tudtam, hogy ez csak ritka pillanatok egyike ezért gondolni sem akartam arra, hogy ezt legközelebb is megengedi. El kell telnie egy kis időnek, hogy megbízzon bennem én meg várok rá amennyit csak kell. Csak simogattam a hátát amíg nem nyílt ki az ajtó. Tini lépett be rajta és teljesen el volt képedve. Intettem neki, hogy majd elmesélem csak hagyjon most. Értette és távozott is a szobából. Szépen lassan elaludt a karjaim között ez a gyönyőrű teremtés én pedig óvatosan az ágyra helyeztem és betakargattam. Ahogy kiléptem az ajtón Martina letámadott.
-Ez meg mi volt?-ugrott rá a hátamra.
-Menjünk át a szobámba és minden elemesélek.
***Tini***
Bent leültünk az agyra és Ru mesélni kezdett. Persze azt nem mondta el, hogy mi történt Candelitával csak annyit, hogy végre el tudott indulni a barátnőm szíve felé. Megnyílt neki és ennél többre nincs is szüksége.
-Szóval akkor lesz Ruggellaria?-néztem rá kíváncsian.
-Mi lesz?-kérdezte értetelnül.
-Ruggellaria...tudod Ruggerro és Candelaria összerakva.-magyaráztam neki.
-Nem tudom még, hogy mi lesz, de szeretem a lányt nagyon.-jelentette ki.-Na és veled mi a helyzet?-karolt át.
-Velem az ég világon nincsen semmi. Van egy párom aki iránt semmilyen szerelmet nem táplálok....egy fikarcnyit sem. Na és ott van Jorge akinek mostanában csak kimondom a nevét és világítani kezd a nyakláncom.-mutattam fel a nyakamba lévő szívet ami majd szét esett úgy világított.
-Esküszöm, hogy meg akarom ismerni ezt a srácot. Ki az aki miatt már 2 éve szenvedsz?
-Te is tudod a nevét.-sóhajtottam egy nagyot.
-Mindenkinek van neve, de én a csávóra vagyok kíváncsi. Milyen ember, hogy így elcsavarta a fejed. Oké akkor biztos mindenki azt mondta, hogy gyerek szerelem, de mindjárt 18 vagy. Most már el kellett volna felejtsd.-értetlenkedett.
-Nem tudom, nem lehet csak szavakkal leírni őt. Lehetetlennek tartottam, de Ő volt az aki megdobogtatta a szívemet. Fogalmam sincs mi van velem, de az biztos, hogy szeretem. Bármit megtennék azért, hogy újra lássam és beszéljek vele.
-Hát azt látom.-vakargatta a tarkóját.
-Figyelj én most megyek aludni mivel holnap reggel megyünk piknikezni ahova Leon is jön. Nicolas egyszer kinyír engem.-fogtam a fejem és egy puszit adtam Rugg fejére majd távoztam a saját szobámba ahol Candelaria édesen aludt. Lefeküdtem, de természetesen nem jött álom a szememre így olyan hajnal fele belebújtam pár göncbe és a gitáromat felkapva lesiettem a partra. Befészkeltem magam a sziklák közé és a tegnapi dalomat igazítgattam. Valami nem tetszett, hiányzott mellém egy plussz hang. Jorge hangját akartam mellém. Ahogy erre gondoltam febukkant valaki a sziklák között.
-Jó reggelt szerelmem!-csókolt meg Leon. Ekkor beötlött valami.
-Neked is. Segítenél nekem?-néztem rá boci szemekkel.
-Miben?-fürkészett érdeklődve.
-Csak énekelj velem. Nézd, itt a szöveg...meg van jelölve hol kéne csatlakozni.
-Mi? Én nem tudok énekelni.
-Ugyan már ez hülyeség, mindenki tud énekelni ha akar.-tűrtem el egy kósza tincset a szeméből. Játszani kezdtem a gitáron majd énekeltem, amikor a refrénhez értem ránéztem és Ő csatlakozott. Ez volt az a hang. Olyan régen hallottam már, hogy könnyek gyűltek a szemembe. A szívem a torkomban dobogott és nem akartam, hogy vége legyen. Amikor énekel tiszta olyan a hangja mintha Jorgét hallanám. Amikor befejeztük mosolyogva néztem rá.
-Jó volt?-kérdezte nevetve én pedig sokáig csak némán néztem rá.
-Köszönöm kicsim!-bújtam oda hozzá.
-Mégis mit?
-Csak köszönöm!-fúrtam fejem a mellkasába. Arra figyeltem fel, hogy a nyakláncom világít, de nem Leon miatt. Olyan volt mintha egy percre újra itt lett volna velem Jorge.
-Összepakoljuk a cuccokat a piknikre?-kérdezte miközben felállt és a kezét felém nyújtotta.
-Mehetünk.-"nevettem" és felpattanva a földröl elindultunk a lakásba. Észre sem vettem, hogy milyen gyorsan elment az idő amíg kint zenéltem. A lakásba beérve Candelaria reggelit készített és pakolta a cuccokat a piknikre.
-Jó reggelt!-köszöntünk neki.
-Jó reggelt! Valaki ma nagyon korai volt. Már 5-kor nem találtalak sehol így visszaaludtam.-mosolygott rám kedvesen.
-Mindenképp be akartam fejezni a dalom és ezáltal nem tudtam aludni ezért elöbb felkeltem.-hazudtam, de csak azért mert itt van Leon.
-Megmutatod nekem is a dalt kicsim? Úgy is van még időnk.-fordult felém a "párom".
-Nem szeretném Ru-t felébreszteni.-próbaltam kihúzni magam.
-Én már nem alszok.-lépett elő az emlegetett szamár is.
-Hát akkor mutatom is.-foglaltam helyet egy széken és az ölembe vettem a gitárt és játszani kezdtem egy teljesen más dalt. Valami nagyon szerelmes és nyálas dalt énekeltem el mivel ha azt adom elő amit nemrég írtam egyből rájön, hogy nem is szeretem úgy.
-Ez csodás volt Tini.-ölelt át boldogan.
-Khmm...köszönöm!-mondtam kissé zavartan.
-Hányra jönnek a többiek?-kérdezte Ruggerro és ahogy ezt kimondta megjelentek a srácok.
-Már itt vagyunk. Gondoltuk indulhatnánk elöbb, hogy tovább ott tudjunk maradni.-lépett be elösszőr Diego és utána a többiek. Cande boldogan fogadta a bátyát ami annyit tesz, hogy a nyakába ugrott. Hihetetlen, hogy milyen kötelék van köztük. Mindig tudni akartam, hogy milyen ha az embernek van egy testvére vagy egyáltalán családja. Nekem is volt, de hamar eldobtak. Ez a gondolat annyira elszomorított, hogy nem is volt kedvem jókedvűen fogadni a többieket. Leoval bejelentettük, hogy együtt vagyunk. Nico el sem jött, Facu azt mondta, hogy beteg lett, de én nem hittem el. Elötte való nap amikor nálam járt még semmi baja nem volt letekintve azt, hogy kihasználom Leont. A cuccokat összeszedve elindultunk a közeli kis erdőbe, plédeket összerakva leteritettünk és a kaját kis tányérokra raktuk majd körbe ültünk és beszélgetni kezdtünk. Persze én hoztam a gitárom is hisz mostanában egyre többet kell játszak a srácoknak. Az elején minden jó volt, de eztán kezdődtek csak a bonyodalmak.

1.évad 6.rész Szeretem, de nem úgy

-Borzasztóan hülye voltál....el sem tudod hinni, hogy mennyire aggódtunk.-esett nekem Leon 1 hét után amikor épp hazafele tartottunk a kórházból.
-Ha elmondanád, hogy mit titkoltok előlem talán találhatnék a helyzetemre megoldást.-érveltem azonnal.
-Tini értsd már meg, hogy nem mondhatom el. Azzal csak téged sodornálak bajba és csak, hogy tudd meghoztam egy döntést.-szegezte tekintetét az útra.
-Még pedig?-fontam keresztbe karjaim.
-Ha hazavittelek végleg elbúcsuzunk egymástól. Olyan lesz mintha nem is léteztem volna és teszek róla, hogy Jorge se jusson eszedbe többet. A családunk a nászút után elköltözik. Ígérem nem fogsz többet hallani rólunk. Nem akarom azt, hogy mégtöbb fájdalmad legyen......-hajtotta le a fejét.
-Nem fogod fel, hogy azzal okoztok fájdalmat ha kilèptek az éltemből?-sírtam el magam.
-Ezt már véglegesen eldöntöttük és senki nem tud rajta változtatni.-zárta le a témát mivel megérkeztünk.
-Azért bejössz még vagy...?-kérdeztem az ujjaimat tördelve.
-Bejövök, de csak elbúcsúzni.-mosolygott rám és elindultunk be. A házba érve levetettük magunkat a kanapéra aztán egymással szembe fordultunk. Egy ideig bámultuk egymást, valamit ki kellett találnom, hogy itt tartasam őket.
-Meddig maradnátok pontosan?
-Hát arról volt szó, hogy nászút utánig, de lehet a jővő héten elutazom Mexikóba és onnan indulunk együtt. Amikor ezt kimondta gyorsan kellett cselekednem.
-Nem akarom, hogy elmenj.-ragadtam meg a karját és a hangom kétségbeesett lett.
-Miért nem?-kezdett kíváncsiskodni.
-Mert valamit elkezdeltem  érezni irántad. Valami elindult bennem. Az az érvágás nem csak Jorge miatt volt. Abba te is benne voltál. Azt meg kell értsd, hogy a batyád nem tudom könnyen elfelejteni viszont te is helyet foglaltál a szívebe. Úgy érzem veled újra kezdhetném.-simítottam meg az arcát és elkezdtem közel hajolni hozzá. Csak pár centi volt az egész majd megcsókoltam ami nem volt ellenére. Hagyta magát...végül már nem is én iranyítottam hanem Ő. Átfordított így én kerültem alulra. A pólómat sebészi pontossággal tépte szét amin nekem elkerekedtek a szemeim, de nem tudtam mit tenni. Jorge volt az első és érte bármit megtettem volna. Már majdnem megtörtént a dolog, de egyszercsak leállt.
-Nem akarom, hogy azt hidd olyan lesz az egesz mint a bátyámnál....nekem nem csak egy éjszakára kellesz. Várjunk egy kicsit.-puszilta meg a homlokom. Ezzel a tettével szíven ütött és szörnyű bűntudat uralkodott el rajtam. Nagyot nyeltem és mosolyt erőltettem az arcomra.
-Köszönöm!-bújtam hozzá úgy, hogy arcomat ne lássa különben egyből rájönne mindenre. Még egy kis ideig csak összebújva feküdtünk majd megbeszéltük a dolgokat és azt mondta, hogy igyekszik meghosszabbítani az ittlétet. Legálabbis a nászút tuti itt lesz ami nekem pont kapóra jön. 3 hét és Jorge jön, én csak beszélni akarok vele....tisztázni az érzéseim. Onnantól már rábízom a dolgokat. Amíg nálam volt Leon csak azt figyeltem, hogy világít-e az a rohadt nyaklánc, de még egy pillanatra sem akart felvillanni. Amikor az újdonsült "barátom" távozott megérkezett Nico.
-Annyit aggódtam érted.-szorított magához engem pedig újra elkapott a szomorúság. El kellett mondanom neki az igazat.
-Beszélnünk kell!-ragadtam meg a kezét és felmentünk a szobába.
-Ha neked van valami bajod én esküszöm, hogy....
-Nyugi...csak az történt....-kezdtem bele a mesémbe mire a végén már ökölbe volt szorulva a keze. Nem szólt csak némán bambult. Olyan volt mintha már robbanni kèszülne épp ezért erősen megszorítottam a kezét.
-Ne nyúlj hozzám! Mégis, hogy teheted ezt? Tudod, hogy Leon fülig szerelmes beléd és te csak az miatt a pojáca miatt játszol vele.-akadt ki teljesen.
-Engem most az érdekel, hogy te hogy vagy. Zavar ha együtt vagyok Leonal?-érdeklődtem tovább.
-Ha így akkor igen. Viszont ha tényleg szereted akkor nem.-próbált lehiggadni.
-Szeretem, de nem úgy...bár idővel kialakulhat ez mássá is.
-Nem fog mert csak arra tudsz gondolni, hogy Jorge jön. Ne haragudj Martina, de jelen pillanatban felfordul a gyomrom tőled.-pattant fel.
-Nico, állj meg!-kaptam el a vállát.
-Eressz....el!!-szólt rám erélyesen és otthagyott. Ez a mondat eléggé szíven ütött mivel valamire hasonlított.
***Visszaemlékezés***
Egyszerűen imádtam minden vele eltöltött percet. Ott feküdtem a karjába amikor ajtónyitódást hallottam. Egymásra néztünk majd kapkodni kezdtünk, de már késő volt. Peter lépett be a szobába a levegő pedig megfagyott....
-Kicsim meg tudom magyarázni, hogy mi ez.-kezdtem mentegetőzni.
-Ezen nincs mit magyarázni. Odaadtad ennek a pojácának magad holott én már mióta vártam rád. Egyáltalán ki ez?
-Peter, figyelj rám. Azért vele volt mert őt éreztem megfelelőnek. Nekem mindig Ő volt az igazi csak eddig nem tudtam hogyan mondjam el.
-Menj a francba! Azt hittem te más vagy, de tévedtem. Ugyan olyan ribanc vagy mint a többi.-kiabált és otthagyott. A fejemet fogva öltöztem fel és vártam amíg Jorge is összekészül.
-Na és most mi lesz?-kérdeztem miközben átölelt.
-Most az lesz, hogy hazamész ahogy én és elfelejtjük ezt az egészet.-mondta komolyan.
-Én nem akarom elfelejteni. Azt hittem te is úgy érzel ahogy én.-néztem rá könnyes szemekkel.
-Mégis mit kéne érezzek? Csak egy 14 éves kislány vagy én meg már 18. Baratnőm van aki szintén az én koromhoz való. Nem voltál más csak egy kaland.-nevetett ki.
-Jorge nem csinálhatod ezt.-ragadtam meg a karját, de Ő nem foglalkozott ezzel.
-Eressz el!-kitépte magát a szorításomból és otthagyott. Sírva összekuprodtam a sarkoba és a még mindig világító nyakláncomat fürkésztem. Még akkor is szerettem pedig megbántott. Bármit csinált mindig csak Ő létezett számomra.
***Jelen***
A konyhába tartottam kakaót készíteni és mindegyre csak azon törtem a fejem, hogy mi az a nagy titka a Blanco családnak. Ki van zárva, hogy gyilkosok, díllerek vagy ehez hasonló emberek. Leon és Jorge túl kedvesek, a légynek sem tudnának ártani. Épp a bögrémet raktam be a mikróba amikor csengettek.
-Gyere be!-kiáltottam és elindultam az ajtó felé. Ruggerro és Candelaria toppantak be mosolyogva. Én is jobb kedvre derültem, hogy ketten jöttek.
-Hali kislány!-ölelt át Cande.
-Szia hugi!-pörgetett meg Ru is.
-Sziasztok! Ti ketten? Hogyan kerültetek ide?-kezdtem faggatózni.
-Hát igazából mondtam Diegonak, hogy meglátogatlak  és mondta Candi, hogy akkor Ő is eljoönne én pedig örömmel igent mondtam.-magyarázta Rugg és át akarta karolni a mellette álló lány vállat, de Ő nem engedte. Nem tudom miért, de iszonyatosan zárkózott ha fiúkról van szó.
-Hát én mindenesetre nagyon örülök nektek.-mosolyogtam, de már nem nagyon tudtam erőltetni ami fel is tűnt nekik.
-Valami nincs veled rendben.-állapította meg a barátném.
-Én jól vagyok, végre hazajöttem a kórhazból, összejöttem Leóval, megjött a jó idő, összevesztem Nicoval, holnap megyünk piknikezni meg ilyenek.-hadartam. Ruggerro csak mosolyogva bólógatott aztán észrevettem, hogy leesett mindkettőnek a dolog.
-Összejöttél Leonnal?-akadt ki Candelita.
-Holnap mész piknikezni és én eről nem tudok?-háborodott fel a kisagyu. Úgy látszik neki csak ennyi ragadt meg.
-Igen és te is jössz lüke.-vágtam rá.
-Mióta tart ez a kis dolog?-kezdtek egyszerre kíváncsiskodni.
-Aludjatok itt és èn mindent elmesélek.-vontam meg a vállam.
-PIZSIPARTIIII!!!!-sikítozott Rugg. Néha nagyon eszetlen, de csak vele tudtam eddig igazán komolyan beszélgetni.
-Őszintén szólva néha még szeretem is a srácot.-nevetett Ariel.
-Nagyon nagy szíve van. Hidd el megbecsülne.
-Nem úgy értettem. Gimi óta ismerem. Olyan mintha a tesóm lenne, de semmi több....-zárta le a témát.
-Tini játszol nekünk valamit?-rakott elém Rugg egy gitárt ami pont olyan volt amit eltörtem.
-Jajj, de imádlak!-ugrottam a nyakába és egy hatalmas puszit adtam neki.
-Ne köszönd, csak csináld azt amit szeretsz.-kacsintott én pedig a kezembe is kaptam a hangszert és megpendítettem a húrokat.

Soha senki sem tudja
Soha senki sem látja
Elhagytam a lelkemet
Akkoriban, most túl gyenge vagyok

Éjszakánként imádkozok azért, hogy haza gyere
Imádkozok az Istennek
Imádkozom a lelkemért

Most kérlek ne menj el
Éjszakánként nehezen alszom mikor egyedül vagyok
Most kérlek ne menj el, ó ne
Rád gondolok valahányszor egyedül vagyok
Szóval kérlek ne menj el

Mert sosem akartam tudni
Sosem akartam látni, ahogyan a dolgok változnak
Mert amikor egyedül élek
Vissza akarom venni és újra kezdeni

Éjszakánként imádkozok azért, hogy haza gyere
Imádkozok az Istennek
Imádkozom a lelkemért

Most kérlek ne menj el
Éjszakánként nehezen alszom mikor egyedül vagyok
Most kérlek ne menj el, ó ne
Rád gondolok valahányszor egyedül vagyok
Szóval kérlek ne menj el

Mert sosem akartam tudni
Sosem akartam látni, ahogyan a dolgok változnak
Mert amikor egyedül élek
Vissza akarom venni és újra kezdeni

Éjszakánként imádkozok azért, hogy haza gyere
Imádkozok az Istennek
Imádkozom a lelkemért

Most kérlek ne menj el
Éjszakánként nehezen alszom mikor egyedül vagyok
Most kérlek ne menj el, ó ne
Rád gondolok valahányszor egyedül vagyok
Szóval kérlek ne menj el

Rengeteg üzenetet küldtem
Te nem válaszoltál
Ki kell találnom, mit hiányolok bébi?
Most éneklek, oh oh oh
Szükségem van rád, szükségem van a szeretetedre, ó

Most kérlek ne menj el
Éjszakánként nehezen alszom mikor egyedül vagyok
Most kérlek ne menj el, ó ne
Rád gondolok valahányszor egyedül vagyok
Szóval kérlek ne menj el....-fejeztem be, de már fel nem akartam nézni a hajam mögül mivel megeredtek a könnyeim.
-Ez elképesztően jó csak az a kár, hogy most már a dalaid a pasidnak kéne szóljanak.-szólalt meg elöszőr Candelaria.
-Az nem megy csak úgy egyik napról a masikra. Az ember ha megszeret valakit akkor nem létezik más számára és amikor el kéne engednie akkor pláne nem megy.-szólt rá Ru.
-Nem szeretem úgy Leont. Csak azért jöttem vele össze, hogy Jorge még ide jöjjön nászútra. Jövő héten elköltöztek volna családostul a világ másik végébe. Ha akarnám se tudnám megszeretni mivel még a nyakláncom sem villant fel egyeteln egy percre sem. EGYRE SEM!-sírtam fel és megint zaklatott lettem.
-Szívem...te tényleg szerelmes vagy.-ölelt át szorosan a baratnőm.

1.évad 5.rész The penetration!!!!

Reggel a tenger hangjára keltem és friss kávé illatára....na jó ez szép is lenne, de ehelyett csak Candelaria rikácsoló hangját hallottam. Ismerős az érzés amikor ti aludnátok, de van valami vagy valaki aki ezt annyira meg akarja akadályozni, hogy az ágyadon táncol és a Rockabye-t ordítja. A párnát a fejemre nyomtam és úgy próbáltam elnyomni a zajt, de hát ez lehetetlennek látszott.
-Tinitaaaa! A hasadra süt a nap.-feküdt el rajtam.
-Inkább a hold.-motyogtam erőtlenül.
-11 óra van.-bökdösött tovább.
-Na akkor majd 3 óra mulva kelts fel ha nem akarod, hogy megüsselek.-vágtam hozzá egy párnát.
-Figyelj én karatéztam és van egy báttyám szóval szerintem megbirkózom veled simán.-kezdett el csacsogni.
-Könyörgöm Candelaria.-nyafogtam keservesen.
-Nem fogsz te itt depressziózni, alig egy hónap múlva jön Jorge és fel kell készülnöd.-ejtette ki a nevét én pedig azonnal felültem és mérgesen néztem rá.
-Ne mond ki többet ezt a nevet mert esküszöm, hogy kinyírlak.-közöltem vele egyszerűren.
-Mit, azt, hogy Jorge?-kérdezte és miután tikkelni kezdett a szemem azonnal rákezdett.-Jorge, Jorge, Jorge Blanco, Blancito, Yoyi, Tini hercege, Jortini, Jorge a tökéletes, Jorgito.-táncolta körbe a szobát én pedig egy matek könyvel kergettem.
-Esküszöm ha utolérlek nem éled túl.-dobtam utána a könyvet és teli találat volt.
-Na akkor most már lejössz reggelizni?-mosolygott mert elérte a célját.
-Van más választásom?-kérdeztem mire Ő ravasz mosolyra húzva a száját megrazta a fejét és leszaladt azzal a kijelentéssel, hogy kávét főz nekem. A mai ruhám egy fehér haspóló volt és egy kék farmer plussz egy tornacipő.

 Felraktam egy halvány sminket a hajamat pedig felkötöttem. Épp a lépcsőn tarppoltam lefele amikor meghallottam egy ismerős hangot. Leon volt itt és Candeval beszélgetett.
-Nem tudom mi lesz ha a báttyám visszajön, de én nem akarom Tini közelébe engedni....olyan dolgok vannak a családon belül amitől meg szeretném védeni, de ez nem lehetséges.-mondta halkan.
-Miért nem?-érdeklődött a barátnőm.
-Túlságosan szereti őt. Segíteni akar neki és nincs az az ember aki visszatarthatná, amikor beszél róla csillognak a szemei. Soha az életmben nem láttam ilyet és nem tudom mit csinált a báttyám, de darabokra törte a lány szívét. A legrosszabb ebben az, hogy Ő még mindig ugyan úgy szereti és bármikor készen áll, hogy megbocsájtson neki.
-Te sem tudsz semmit csinálni?
-Nem mivel én is része vagyok ezeknek a titkoknak és csak azért szeretne belém mert hasonlítok a tesómra.
-Egy ember van aki úgy szereti Martinát mint Ő Jorget és az nem más mint Nicolas.-mesélte Cande én nekem pedig megeredtek a könnyeim.
-Na és Tini mit érez iránta?-hallottam a reményt a hangjába.
-Én úgy szeretem Nicot mintha a testvérem lenne, de semmi több. Fogadjátok el, hogy Joreg nekem nem olyan mint a cigi amit elszívok és utána a kezembe veszek egy másikat hanem mint a drog, újra és újra ugyan azt akarom.....vágyom rá, elég ha a hangját hallom és úgy ver a szívem mint a kismadárnak akit megfognak. Olyan nyomot hagyott bennem, hogy azt nem lehet egy másik szerelemmel eltüntetni, Ő az én mindenem, az életem....egyszerre a napom, aki beragyogja az életem és a holdam aki a legsötétebb óráimat is megvilágítja.Érzem a lehelletét az arcomon, a testét közel az enyémhez és bár tudom, hogy nincs is itt még is boldogságot okoz ha rá gondolok.-mondtam remegő hangon és potyogtaka könnyeim.

-Én annyira sajnálom!-állt fel Leo és szorosan átölelt.
-Nincs mit sajnálnod mert ha nincs Jorge akkor én nem tudom meg mi is az igazi szerelem. Boldog vagyok, hogy Ő volt nekem az első és most bár fáj, de még most is mosolyognom kell amikor arra gondolok, hogy megcsókol.-fúrtam a fejem a vállába.
-Ha egyszer találkozok vele én egy pofonnal fogom köszönteni.-jelentette ki a vöröském felszegett állal mire elnevettem magam.
-Én tegnap beszéltem vele....-bukott ki az öcsikéből én pedig azonnal lefehéredve néztem rá. Leültönk és a kávémat szorongatva a kezembe feszülten vártam, hogy, mit mond.
-Rólam is volt szó?-kérdeztem meg azonnal.
-Nagyrészben rólad volt szó. Megkérdeztem, hogy mi volt köztetek és azt mondta, hogy elmondja ha nem mondom el senkinek. Igazság szerint úgy tudja, hogy mi csak egyszer találkoztunk és azóta nem láttalak sehol.
-Azt mond, hogy mit mondott.-kopogtattam körmeimmel az asztalt.
-Várj idézem:
Martina? Mármint Martina Stoessel.....?..hát Ő egy igazán különleges lány, de soha nem lehetett köztünk semmi. Ott volt Stephie meg még most is itt van, de én soha nem bírtam a véremmel és lefeküdtem vele amit soha nem fogok megbánni. Hogy miért nem? Tesó az a csaj nagyon különleges és ha egy másik életben találkoztunk volna úgy vigyáztam volna rá mint az életemre, de itt nem lehetett. Itt Ő csak egy kis szórakozás volt viszont azt bánom, hogy így tönkretettem őt. Múltkor felhívott én pedig húztam az agyát, de igazából sajnáltam, hogy ennyire belém zúgott. Mondjuk Blanco vagyok tehát nem csodálom, de nem ez a lényeg.....itt az a fontos, hogy egy 17 éves kislány akinek nem tehetem tönkre az életét.-mesélt nekem pedig összeszorult a torkom és a könnyeim a kávéba potyogtak.
-Itt túl sok a volna....nem tudom mi van nálatok, de azzal teszi tönkre az életem, hogy játszik velem.-emeltem fel a hangom.
-Azt is mondta, hogy nem gondol rád máshogy mint egy barátra....jó kis szórakozás voltál, de ennyi. Nem akar többet, nem teheti meg ezt Stephievel.
-Na és velem megtehette? Engem átvághatott és tönkretehetett?-kérdeztem kicsit dühösen.
-Sajnálom!-suttogta és lehajtotta a fejét.
-Nincsen semmi baj, de ha most megbocsájtotok én elmentem le a partra.-kaptam fel a gitárom és már el is tűntem. A múltkori ajánlatot nem fogadtam el mert nem akarom, hogy rajtam és a barátaimon kívűl más hallja a dalaim. Azok az enyémek, az én érzéseim és senkinek semmi köze hozzá. Beültem a sziklák mögé és pengetni kezdtem a húrokat majd nem bírtam tovább és újra elkapott a sírás. Nem láttam már semmit, de folytattam tovább a gitározást végül mérgemben a sziklához vágtam a hangszert. Úgy fájt, hogy Jorge nem akar tőlem már semmit, hogy nem láttam tovább értelmét az életnek. A házba rohanva felkpatam egy borotvát és gondolkozás nélkül szabdalni kezdtem a kezemet és belevéstem, hogy te voltál az igazi majd a másik kezem öszzevagdostam, annyi vért veszítettem, hogy elvesztettem az eszméletem és tudtam meg fogok halni.

***Leon***

Candeval fent voltunk az emeleten amikor ajtócsapódást hallottunk majd egy nagy csattanást mintha valaki elesett volna. Elindultam előre és a nappali padlóján az eszémletlen Tinit találtam akinek tiszta vér volta keze. A mellettem lévő lány felsikított én pedig azonnal futottam, hogy felvegyem őt. Kint autóba ültünk és indultunk is a kórházba. A vörös idegesen dobolt a műszerfalon én pedig a kormányt szorítottam és vagy százzal mentem. Az épület elött kiszálltunk és rohantunk be a lánnyal. Amikor megpillantottak minket azonnal hoztak hordágyat és ráfektették, ellenőrízték az életjeleket, megnézték a vércsoportját és már hozták is neki a vért. Kevés volt az esély, hogy túléli, de a doki szerint talán elég gyorsak voltunk. Candelaria felhívta a többieket akik hamar bevonultak, én onnan csak Facut ismertem akivel azonnal kezet is fogtam. Volt ott egy srác aki szinte sírt.....gondolom Ő volt az a Nicolas.
***Ruggerro***
Borzalmasan aggódtam Tiniért, nem régóta ismertem, de olyan volt mintha a kishugom lenne. Lattam, hogy Cande nagyon ki van borulva így megpróbálkoztam odamenni hozzá.
-Hé, mimden rendben lesz.....oké?-simítottam meg a karját.
-Igen, tudom, de úgy érzem ha akkor lent vagyunk talán meg tudjuk ezt akadályozni.-törölgette a könnyeit.
-Ne hibáztasd magad, Martina mostanában nem volt kiszámítható.-fogtam meg a kezét, de Ő elhúzta. Fél minden férfival való érintkezéssel, egyedül Diegot a bátyját hajlandó megölelni.
-Candelita hogy vagy?-lépett oda Die és szorosan magához ölelte a hugát.
-Megvagyok csak legyünk már ezen túl.-suttogta és leült egy székre.
***Tini***
Amikor magamhoz tértem fehér falak vettek körül és egy kórházi ágyban feküdtem. Az ágyam mellett pedig egy fiatal nő ült.
-Szia Martina, azért küldtek ide, hogy beszélgessünk.-köszönt a nő én pedig megráztam a fejem.
-Nem akarok.-téptem a ruhám ujját.
-Ne úgy beszélj velem mimt egy pszichiáterrel hanem mint egy baráttal. Mond el nekem, hogy mi történt.
-Az történt, hogy szerelmes vagyok, de akit szeretek nem szeret viszont.
-Értem, na és ennek a fiúnak neve is van?-kérdezte kíváncsian.
-Jorge.-motyogtam és újra könnyek gyűltek a szemembe.
-Szóval Jorge....na és mikor lettél belé szerelmes?
-Folyamatosan.....4 éves koromba ismertem meg és akkor ott elindult valami majd 14 évesen oda adtam magam neki, de számára csak egy éjszakás kaland voltam.-meséltem és jól esett, hogy kiadhatom magamból. Kb. egy órát beszélgettünk majd amikor magamra hagyott újra felidéztem azt a napot amikor együtt voltam Jorgeval.
***Visszaemlékezés***
Reggel a szekrényemhez csoszogtam és kivettem pár göncöt. Egy rövidnacit, fekete, ujjatlan, köves haspólot választottam hozzávaló magassarkúval amit láncok díszítettek plussz pár kiegészítő.

Egy kicsit erősebb sminket raktam fel a hajamat pedig kivasaltam. A nevelőnktől elkéretőztünk a barátaimmal és kimentünk a városba, hogy jól érezzük magunkat. Találkoztunk az unokabáttyámmal aki adott egy kis költőpénzt mi pedig azonnal mentünk a fagyishoz, hogy elköltsük. Keveset meghagytam a pénzből mert aznap vásár volt így ott is körbe akartam nézni. Egy gombóc puncsos fagyival indultunk el nevetgélve.
-Mi a helyzet a kisfiúsan szexi Blancoval?-kuncogott Cloe.
-Jajj tényleg, egy ideje már nem is beszélsz róla.-lökött oldalba Sarah így Mercedes és Lodovica is kíváncsi lett.
-Nincs vele semmi. Jól megvan Stephievel és ennyi.-legyintettem és nézelődni kezdtem a cuccok között. Zene szólt és vattacukor illat szállt a levegőben. Épp egy ékszeres standnál álltam amikor megpillantottam egy gyönyőrű nyakláncot....-Istenem csajok ezt nézzétek.-mutattam rá és megnéztem az árát.

 Akárhogy próbáltuk összedobni a pénzünk sehogysem volt rá elég. Szomorúan kullogtam el amikor kiabálást hallottunk a hátunk mögül.
-Martina várj!
-Jorge? Mi az, baj van?-néztem rá értetlneül mire Ő meglóbálta az orrom elött a nyakláncot utána pedig a nyakamba akasztotta.
-Láttam, hogy mennyire tetszik és tartozom ennyivel.-mosolygott édesen én pedig a nyakába ugrottam és egy hatalmas puszit adtam neki.
-Köszönöm!-mosolyogtam és a nyaklánc kéken kezdett világítani.
-Tehát akkor igaz?-forgatta a kezében a fiú.
-Nem értem, micsoda?-figyeltük érdeklődve.
-Állítólag azért ilyen drága mert valami varázslatot szórt rá még nagyon régen egy idős asszony és az az ékszer lényege, hogy akkor világít amikor a gazdája erős érzelmeket táplál valaki iránt. Általában akkor aktiválódik amikor a személy a közelében van vagy csak közel érzi magához.-mesélte én pedig fülig pirultam.
-Ugyan, ez csak egy mendemonda.-csavargattam egy hajtincsem.
-Vagy, nem.-kuncogtak mögöttem a lányok én pedig mérgesen pillantottam rájuk.
-Most nem a legalkalmasabb, de este találkozhatnánk az utca végi kisházban?-kérdezte én pedig mosolyogva bólíntottam. Egy puszit adott az arcomra és már ott sem volt.
-Peter tuti féltékeny lenne.-susogtak a lányok.
-Peternek ezt nem kell tudni mert így is eleget féltékenykedett már.-zártam le a témát, de ők nem hagyták.
-Hát úgy is nemsokára itt lesz szóval mi azért kíváncsiak vagyunk iránta mennyire mélyek az érzéseid ugyanis Jorge iránt eléggé erősek.-jegyezte meg Mercedes én meg gyengén nyakon csaptam. Alig, hogy ezt kimondta a barátom meg is érkezett.
-Szia kicsim!-csókolt meg.
-Szia életem!-öleltem át.
-Szép a nyakláncod.-mutatott a nyakabma lógó szivecskére ami egyáltalán nem világított.
-Köszönöm!-sütöttem le a szemem mosolyogva.
-Ma este is kapsz kimenőt?-karolta át a derekam és úgy sétáltunk tovább a lányokkal együtt.
-Nem, ezen a héten már kihasználtam az esti kimenőim.-hazudtam, de akkorát, hogy majdnem szétnyílt alattam a föld.
-Hát jó, lányok veletek mi a helyzet?-fordult a barátnőim fele.
-Hát nem sok.-mosolyogtak rá kedvesen, de tudtam, hogy mire gondolnak. Az a rohadt szív egyáltalán nem akart világítani ami nagyon felcseszte az agyam. Tudtam, hogy nem szeretem Petert úgy mint Jorget, de, hogy ennyire.....
***Este***
Ahogy kiléptem az ajtón megcéloztam a kisházat, Yoyi még nem volt ott így bent leültem a nappali foteljába és a fülest bedugva zenét hallgattam. Már teljesen belemerültem amikor valaki befogta a szemem. Felugrottam, meglendítettem a kezem és mielött feleszméltem volna megpofoztam az illetőt.
-Jorge Istenem!!!! Én annyira sajnálom.-nyúltam oda az arcához és megsimítottam. Egy óriási piros tenyérnyom éktelenkedett az arcán.
-Legközelebb nem csinálok ilyet.-fogta az arcát és azt dörzsölgette.
-Én tényleg nem akartam.-mondtam majdnem sírva.
-Semmi baj....gyere ide.-tárta ölelésre a karját én pedig szorosan hozzábújtam és beszívtam az illatát.
-Mit akartál elmondani nekem?-kérdeztem miközben eltoltam magamtól.

INNENTŐL EROTIKUSABB JELENETEK ÉRKEZNEK KÉPEKKEL! AKI EZT NEM SZERETI NE NÉZZE!










-Az a nyaklánc nem hülyeség....Martina mit érzel irántam?-húzott magához nagyon, nagyon, NAGYON közel.
-Én sem tudom pontosan, de valami nagyon jót.-suttogtam és én voltam a bátor mert megcsókoltam. Egyáltalán nem ellenkezett sőt a nylevét szívesen járatt az én szamban. Ahányszor összeért a nyelvünk megremegtem és végigfutott a hideg a gerincemen. Letéptem a pólóját Ő pediga falnak nyomott és úgy csókolóztunk tovább.

 Felkapott a kezébe, én összekulcsoltam a lábam a derekán és így mentünk be a szobába. Elfektetett az ágyon és apró csókokat hintett a hasamra.

A fogaimmal csak úgy téptem a száját.

Amikor minden lekerült rólunk nagyon óvatosra váltott, tudta, hogy én vagyok neki az első és ez jól esett. Ahogy behatolt egyből végigkarmoltam a hátát és innen már legyen a mi titkunk.

1.évad 4.rész Ez talán egy lehetőség?

Van egy pont amikor az ember nem bírja tovább, elhagyja a remény és csak azért imádkozik, hogy legyen már vége mindennek. Nehéz megfelelni másoknak, de még nehezebb önmagadnak. Próbálsz mindig a legjobb lenni és erős maradni, meg akarod mutatni, hogy én igenis érek valamit. A legrosszabb az egészben az, hogy nincs kinek megmutatni, nem marad melletted senki és csakis magadra számíthatsz. Ugyan, hogy számíts magadra amikor a lelked már meghalt? Az egy dolog, hogy a tested még az élők között van, de legbelül csak az üresség marad. Vársz valamit vagy inkább valakit aki majd kihúz a csávából. Lehet jön egy pár ember, de soha nem az akit vársz. Hiába ülsz naphosszakat a szobádban és nézed a romantikus filmeket miközben telefújsz 3 doboznyi zsebkendőt. Feleslegesen kínlódsz és próbálkozol akkor sem talál rád az az ember akire tényleg szükséged van. Legyen az egy barát, szerelem esetleg rokon hiába várod nem fog eljönni. Ismerős az érzés? Nekem nagyonis. Persze most sikerült barátokat szereznem, de egyikük sem az akire igazás szükségem van. Én értékelem, hogy Nico annyit segít meg, hogy a kezdetektől mellettem van, de nekem ez most akkor sem megy. Imádom őket, jól tudom érezni velük magam, de egy ember még hiányzik és várom őt. Nem azt mondom, hogy ez Jorge lesz, de azt tudom, hogy még nincs itt aki kiegészítené az életemet. Minden reggel ez a gondolatmenet játszódik le a fejemben. Most is így száltam ki a zuhany alól. Mai öltözetnek a rózsaszín farmerem, a kékes-zöld haspólom és a kék tornacipőmet választottam.

Felraktam egy halvány sminket és siettem is a nappaliba, hogy tanulhassak. Mára a törit, fizikát és a kémiát vettem elő. Leültem a kis fotelmbe és a füzeteket kinyitottam majd magolni kezdtem az anyagokat. Délután környékén majdnem késznek nyílvánítottam magam amikor betoppant Samu.
-Szia Tini!-köszöntött egy puszival.
-Helo Samu!-öleltem át szorosan utána pedig egymással szemben helyet foglaltunk.
-Na, hogy vagy?-kérdezte kedvesen.
-Jól, de figyelj csak.....te értesz a kémiához?
-Persze tudok ezt azt.-kacsintott.
-Akkor el tudod nekem magyarázni a Feniletilamin-t?
-Szóval a Feniletilamin....lássuk csak.....ez egyfajta ingerület átvivő anyag, mármint így is szokták nevezni.......-kezdett bele és a végére teljesen elkalandoztam, de úgy éreztem végre megértettem.-Martina figyelsz te rám?-kezdett integetni a szemem elött.
-Persze, naná, hogy figyelek.-nevettem zavartan.
-Igen? Na és akkor mit mondtam?-kérdezte gyanakvóan.
-Én úgy éretelmeztem ugye, hogy ez egy ingerületátvivő anyag. Tehát ez olyan mint a nagy szerelem első látásra sztoriknál is ez a vegyület önti el az agyat. És ez általában hosszabb ideig tart, de nem örökké mert nincs örökké szerelem, de újra fellobbanhat ez valaki másnál. Ez miatt is szoktak lenni a félrelépések. Szóval ez pár év múlva eltünhet és az ember újra lehet szerlemes, de soha nem lesz akkora a fellángolás mint az első szerelemnél. Ja és idősebb korba lehet sokkal erősebb a feniletilamin szint. Én ezt szedtem össze a te magyarázatodból és abból amit a kémia könyvem írt.
-Hát ez is egy érdekes felfogás, de elfogadható. Engem teljesen meggyőztél, komolyan.-jelentette ki ünnepélyesen.
-Szóval már csak évek kérdése és talán nem fogom annyira szeretni Jorget. Mi van ha nálam ez nem így működik és én soha nem lépek túl az első nagy szerelmen?-estem teljesen kétségbe.
-Na jó hagyjuk a kémiát és nyomás.-rángatott fel a babzsákomból.
-Mi, hova?-néztem rá furán.
-Hát a moziba. Tegnap este dobtam egy üzit, hogy ma délután beugrok érted és elviszlek.-vázolta a helyzetet.
-Jajj, bocsi, neharagudj, de teljesen kiment a fejemből. Még fel sem vagyok rendesen öltözve.-mutattam végig magamon.
-Miről beszélsz? Hisz csodálatos vagy!-ölelt át szorosan.
-Na jó menjünk, de én választok filmet.-nevettem fel.
-Akkor melyik romi film lesz az?-kérdezte miközben már egy adag papírzsepit kezdett el szétszorni.
-Milyen romantika? Ne nézz hülyének. Az autók és bandák harcát nézzük meg. Abba sok az autóverseny, verekedés, akció. Erre van most szükségem.....egy kis adrenalin.-boxoltam a vállába.
-Ez az én haverom.-pacsizott le velem és a kocsiig versenyeztünk. A filmet végig hülyéskedtünk meg popcornal dobálóztunk ami miatt párszor ránk is szóltak. A film végén hangosan röhögve mentünk ki mivel csak arra tudtunk gondolni, hogy az az agyonlakkozott haju nő hogyan veszi ki a popikat a hajából.
-Na és most?-néztem rá kérdőn a plázába.
-Most velük megyünk tovább.-mutatott az ajtó fele ahol beléptek a srácok Candeval az élen. Feldobódva odaszaladtam hozzájuk és csoportos ölelést tartottunk.
-Na csajszi a mai napod is feljthetetlen lesz az biztos.-szorított magához Candelaria.
-Gondoltuk kimozdítunk mert még nem sok mindent láttál Sesimbrából.-mondta Ruggerro lelkesen.
-Akkor ma városnézést tartunk?-néztem rájuk csillogó szemekkel.
-Pontosan hugica.-karolt át Diego.
-Rendben, de elötte beszélhetnék Nicoval?-néztem rájuk mire ők mind arréb vonultak.
-Mit szeretnél megbeszélni?-fürkészett érdeklődve.
-Igaz?
-Mégis mi?-nézett rám értetlenül.
-Amit a srácok mondanak.-utaltam a dologra.
-Bökd már ki Tini.-mondta kissé feszülten.
-Szerelmes vagy belém?-kérdeztem rá azonnal.
-Figyelj Martina.....én....
-Az igazat Nicolas.-kértem őt.
-Na jó, igen az vagyok amióta csak megjöttél ide, de egyáltalán nem terveztem közeledni mert láttam mennyire szereted Jorget. Elhatároztam, hogy mindenben segítek neked és melletted leszek.-vallotta be a dolgokat.
-Rendbe, figyelj annyjra aranyos vagy és ha nem lenne Jorge tuti hagynám, hogy közeledj. Nagyon szeretlek, de csak mint barátot vagy testvért.-nyomtam egy puszit az arcára és szorosan magamhoz öleltem.
-Örülök, hogy ezt tisztáztuk.-mosolygott és átkarolva a többiekhez mentünk.
-Na mehetünk várost nézni?-kérdezte Candelita.
-Persze....-nevettem fel és megindultunk a mai utunkra. Ők azok az emberek akik egy ideig betöltik az űrt az életemben, de még mindig nem úgy mint amikor van egy ember akire ha csak rágondolok teljesnek érzem magam. Már csak azon kéne változtatni, hogy ez az ember ne Jorge legyen. Annyi helyen jártunk, egész nap róttuk az utcákat és renegeteg képet csináltunk.

A nap végeztével letelepedtünk a parton és néztük a naplementét. Hirtelen a telefonom zizegni kezdett, Leontol jött üzenetem. Két kép jött rólam és Jorgerol amint csókolózunk, ezt még az unokatestvérem csinálta annó, titokban.

Vajon honnan van neki meg ez a kép....nem értem rá ezzel foglalkozni mert egyből feltett nekem egy kérdést.

Csak ez a pár mondat volt a válaszom és már be akartam zárni a beszélgetést amikor egy újabb kép érkezett Jorgeról meg rólam

aztán már hívtak is. Elnézést kértem a srácoktol majd felvettem a telefont.
-Boldog voltál?-mondta köszönés nélkül.
-Tessék?
-Azon a képen, csak úgy ragyogtál.-magyarázta meg nekem pedig összeszorult a szívem.
-Igen, de ez már mind nem számít.-próbáltam meggyőzni, de inkább magamat mint őt.
-Igenis számít mert soha nem lattam így mosolygni még a báttyámat mint azon a rohadt képen.-emelte meg egy kicsit a hangját.-Ráadásul ha az enyém nem lehetsz legalább az övé legyél.
-NEM! Felejtsd el! Nem fogok mégegyszer ugyan abba a hibába esni. Basszus nászútra jönnek ide én meg már azon törtem a fejem, hogy hogyan szedjem szét őket.-mondtam és most, hogy így kimondtam mégjobban szégyelltem magam.
-Ne aggódj nem kell sokat várnod. Ha megfejted az egész történetet majd rájössz, hogy sosem lesz igazi Jorsthepie és talán te sem akarsz majd Mrs.Balnco lenni mert félni fogsz sőt rettegni.-mondta elfolytott hangon majd letette a telefont. Az agyam ezerrel kattogott...vajon mit értett azon, hogy rettegni fogok? Soha nem félnék tőle, Jorge jó ember ahogy az öccse is. Senkinek nem tudnának ártani, legalábbis remélem.....
-Tini minden oké?-hallottam meg Ruggerro hangját mire önkéntelenül elmosolyodtam. Lehet, hogy nem régóta ismerem, de olyan mintha a tesóm lenne....az elmúlt pár napba éjszakába nyúló beszélgetéseink voltak, persze csak üzibe. Lassan mindent tud rólam.
-Nem fontos...-legyintettem.
-Engem nem versz át, Jorge?-kérdezett rá a nyilvánvalóra.
-Azt mondta a tesója, hogy ha helyreáll a fejemben a történet nem akarok majd Mrs.Blanco lenni mert rettegni fogok az egész családtól.-húztam el a számat és egyfolytában gyártottam az elméleteket.
-Akkor ma mgint nem alszol? Tuti egész éjjel ezt akarod megfejteni.-tapintott rá a dolgokra.
-Eltaláltad, veled mi a helyzet?-érdeklődtem felőle.
-Én, megvagyok.-sóhajtott és a többiek fele nézett vagyis inkább csak egy emberre.
-Ennyire belezúgtál?-kérdeztem és hatalmas mosoly terült el az arcomon.
-El sem tudom mondani. Én nem ilyen vagyok...amikor a közelébe kerülök olyan vagyok mint egy szerencsétlen. Ő teljesen más lány mint a többi. Tökös, belevaló csaj ráadasul dögös és sose érdekelné egy magamfajta fiú. Egyszerűen az első perctől kezdve vonzódom hozzá....más lányokat simán felcsíptem eddig és a szemükbe mondtam a tutit, de nála teljesen más. Amikor belenézek azokba a smaragdzöld szemekbe eláll a lélegzetem na és amikor megölel na kkor ott végem van és vörösebb leszek mint a haja.-mondta csillogó szemekkel és nem bírta levenni a szemét a lányról.
-Cande nem egy olyan lány aki elküldene a francaba ha udvarolnál neki....annyi az egész, hogy őt ovatosabban kell kezelni mint a többi lányt. Lépésről, lépésre haladj vele. Nálad jobb srácot nem tudnék elképzelni hozzá.
-Dehát taszítja a srácokat akik úgy próbálnak közeledni hozzá és a tesója se mondja el miért pedig Ő tudja.
-Akkor valami komoly lehet mert Diego nem az a titok tartó fajta, pláne nem a barátai elött.
-Nem tudom, de egyre jobban érzem, hogy szeretem és ez még nem elég. Tudni akarom minden lépését, érzéseit és ha tudnám, hogy valaki bántotta megölném az illetőt.-túrt bele barna, göndör hajába. A szemeimbe könnycseppek gyülekeztek és ahogy végig néztem rajta rájöttem, hogy én is ilyen srácot akarok. Azt akarom, hogy szeressen, tiszteljen és ne csak egy jatékszernek használjon. Azt akartam, hogy Jorge legyen ilyen.
-Ez nagyon aranyos.-mondtam folytott hangon.
-Valami rosszatt mondtam?-vette észre, hogy kezd elmosódni a sminkem.
-Nem csak bármit megadnék azért, hogy az az idóta Blanco is így gondolkodjon rólam.
-Ne sírj miatta....egy fiú sem érdemli meg, hogy elkenődjön miatta a sminked.-törölte le a könnyeim ujjával.
-Ő nem csak egy fiú.-fakadt ki belőlem és a ház felé vettem az irányt. A ház tetejére felmentem ahol egy nyitott tetős rész volt ami pont a part fele nézett. Bekapcsoltam az erősitőket, maxra tekertem fel, rácsatlakoztattam a gitarom és a mikrofonom majd énekelni kezdtem. Láttam, hogy mindenki felém kapja a fejét aki még ilyenkor lent volt a tengernél.

                        SOSEM UGYAN ÚGY FÁJ
Még mindig élek, de alig lélegzem
Imádkozom egy olyan istenhez, akiben nem is hiszek
Mert nekem itt a szabadidőm, de ő az aki szabad
Mert a szívek sosem hasadnak párosával*

 A legszebb napjai lesznek az én legrosszabb napjaim
Végre talált egy olyan lányt, aki mindennél előbbre helyezi őt
Miközben én álmatlanul fekszem, ő édesdeden alszik
Mert a szívek sosem hasadnak párosával

 Mit tegyek, ha mindig is te voltál a jobbik felem
És mit mondjak, ha egy hang sem jön ki a torkomon a meglepetéstől, hogy neked semmi bajod
Darabokra hullok, igen
Darabokra hullok

Azt mondják, a rossz dolgok okkal történnek
De nem állítják el a vérzést ezek a bölcsességek
Mert ő már továbblépett, miközben én tovább búsulok
És a szívek sosem hasadnak párosával
sohasem...

 Mit tegyek, ha mindig is te voltál a jobbik felem
És mit mondjak, ha egy hang sem jön ki a torkomon a meglepetéstől, hogy neked semmi bajod
Darabokra hullok, igen
Darabokra hullok
Darabokra hullok
(Az egyik még mindig szerelmes miközben a másik elhagyja)
Darabokra hullok
(Mert a szakítás a két félnek sosem ugyanúgy fáj)

 Ó, tiéd az ő szíve és az enyém is, és nekem marad a fájdalom
Te veszed a bőröndöd, de én vagyok a hibás
Most próbálom összerakosgatni magam a megmaradt darabokból
Mert itt hagytál szerelem nélkül és elvetted a büszkeségem is

 Még mindig élek, de alig lélegzem
Imádkozom egy olyan istenhez, akiben nem is hiszek
Mert nekem itt a szabadidőm, de ő az aki szabad
Mert a szívek sosem hasadnak párosával
Nem, sohasem
Nem, soha de soha

 Mit tegyek, ha mindig is te voltál a jobbik felem
És mit mondjak, ha egy hang sem jön ki a torkomon a meglepetéstől, hogy neked semmi bajod

(Ó, örülök, hogy jól vagy)
Darabokra hullok
(Ó, örülök, hogy jól vagy)
Darabokra hullok
(Az egyik még mindig szerelmes miközben a másik elhagyja)
Darabokra hullok
(Mert a szakítás a két félnek sosem ugyanúgy fáj)

 Ó nem hasadnak párosával
Ó nem hasadnak párosával
Ó nem hasadnak párosával

Amikor elhalkultam kifulladva néztem körbe majd hirtelen hatalmas tapsvihar tört ki. Elmondhatatlan érzés amikor kiénekelhetem magamból a fájdalmaim vagy épp a boldogságom. Ahogy ott fent álltam nem is foglalkoztam a lámpalázzal sem azzal, hogy mindenki csakis engem figyel. Egyszerűen kiadtam magamból a dühöm és a szomorúsagom. A tető egy gombnyomásra összecsukódott én pedig visszamentem a srácokhoz.
-Tina ez valmi őrületes volt.-ugrott oda elösszőr Candi és átölelt.
-Az volt őrületes, hogy kiálltam mindenki elé.-mondtam még mindig izzadó tenyérrel. Egyszer csak egy fiatal, magas kaliberü férfi lépett oda hozzánk.
-Sziasztok Castiel Sanroman vagyok, producer. Keresek egy idje egy lányt akiben megvan minden ahoz, hogy egy lemezt csináljak vele és azthiszem ma megtaláltam.-nézett rám nekem pedig elállt a lélegzetem. Ez talán egy lehetőség?

1.évad 3.rész Lehet van még egy utolsó esélyem

-Ajjjajj, ebből baj lesz.-suttogta Cande és a többiek Facun kívűl. Neki fogalma nem volt semmiről.
-Neked Jorge a tesód?-kérdeztem könnyekkel a szemeben.
-Igen, miért talán ismered?-kérdezte kíváncsian.
-Hát mondjuk úgy, hogy ismerem. Nagyon régről. Igazán jó barátom volt.-mondtam halkan.
-Volt? Talán történt valami?
-Csak volt egy kis nézeteltérésünk és Ő nagyon megváltozott, de tudom, hogy neki ez csak a feszín. Ő nem ilyen.
-Ugye? Te is látod, hogy valami nincs rendbe vele?
-Ha te azt tudnád.-motyogtam halkan.
-Tessék?
-Ja csak azt mondtam, hogy már én is észrevettem, de úgy láttam, hogy rajatm kívűl semmi. Valami bántja őt és a bunkóságot húzta fel védőfalnak. Nem próbáltatok meg neki segíteni?-kérdeztem reménykedve.
-Dehogy is nem. Mármint én igen. A többiek nem veszik észre rajta. Az a hülye Stephie is csak nyávogni tud. Most nászútra is ide fognak jönni.-húzta el a száját nekem pedig megfeszült minden porcikám. Éreztem ahogy mellettem Nico megszorítja a kezemet, de ez nem volt elég.
-Hát örülök, hogy találkoztunk. Tessék ez itt a címem. Ha gondolod és van kedved gyere át és megdumáljuk ezt. Nekem most mennem kell ne haragudjatok.-tettem le a papírt az asztalra majd el is tűntem onnan. Fél perc múlva az egész csapat ott loholt a nyakamba.
-Tini ne haragudj én tényleg nem tudtam.-mondta Facundo szomórúan.
-Semmi baj Facu. Honnan tudtad volna? Ennek így kellett történnie.-nyugtattam magam.
-Akkor nem haragszol?-kédezte reménykedve.
-Dehogy is csak most ez az egész felkavart érzelmileg. Tényleg, igazán azt éreztem, hogy Jorge meg én többek vagyunk mint barátok és lehet van is benne valami, de nem reménykedem már. Tudjátok engem már inkább az érdekel, hogy megfejtsem őt.
-Miért akarod megfejteni?-néztek rám értetlenül Cande és Nico kivételével. Ők már hallották, hogy mi volt.
-Mint ahogy bent is emlitetettem a srácnak valami nincs rendben a bátyjával. Szomórú és olyan mintha már semmi nem tenné boldoggá ezért védekezés képpen egy burokba zárta magát és bunkón viselkedik mindenkivel. Tudom, hogy Ő nem ilyen. Ha ismertétek volna gyerekkorában.......Annyira kedves volt és mindig mindben segített csak sajnos......-hagytam abba a beszédet mert eszembe jutott valami.
-Sajnos mi?-kérdezte tényleg mindenki egyszerre.
-Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell. Eszembe jutott valami.-rohantam el, de hallottam ahogy a többiek utánam kiabálnak csak ezt nem értettem, hogy miért aztán hirtelen egy erős kart éreztem a derekam körül aki a földre rántott. Aztan már csak egy kocsit láttam elmenni ott ahol én éppen futottam úgy 5 méterrel odébb. Magam mögé néztem, hogy ki szorít még mindig a földön és Leo volt az. Ott feküdt mellettem és még mindig a derekmat karolta át.
-Jól vagy?-kérdezte szaporán véve a levegőt.
-Azthiszem.-mondtam felszisszenve mert éreztem, hogy a térdemet teljesen felhorzsoltam.
-Ne haragudj, de legalább életben vagy.-mosolyodott el amire nekem is nevetnem kellett. Ott ültünk az út szélén és nevettünk. A srácok azonnal odaszaladtak és kérdezősködni kezdtek, de a nevetéstől nem tudtam válaszolni.
-Srácok, nyugi életben vagyok. Tudjátok merj élni, meghalni bárki tud.-kacsintottam és újra kitört belőlem a nevetés. Hosszú idő óta most elösszőr nevettem tényleg úgy igazán és ez a Blanco öcsinek köszönhető.
-Oké lány, te egy megfejthetetlen kódex vagy.-jelentette ki Nico mire mindenkiből kitört a röhögés. Ott ültünk és álltunk az út szélén és csak nevetteünk.
-Na jó. Igazság szerint Tini én hozzád indultam, hogy begbeszüljük te milyen szegről, végről ismered a báttyám.-vakargatta a fejét Leo miközben felállt a földről és engem is felsegített.
-Én is éppen hazaindultam szóval gyere nyugodtan. Srácok ti?-kérdeztem a többieket.
-Nekünk még ma van programunk szóval holnap talizunk.-köszöntek el és már ott sem voltak. Mi pedig Leoval elindultunk hozzánk. Ahogy róttuk a macskaköves utcákat és beszélgettünk olyan volt mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Végre azt éreztem, hogy van élet Jorge után is aztán hamar elment a kedvem mert rájöttem, hogy pont a testvérében keresem a megnyugvást holott detto ugyan úgy néz ki mint Ő. Ez egy kicsit felidegesített, de felvettem a műmosolyt és eltakartam az érzéseim. Ahogy beléptünk a házba Leo megtámadta a gitárom.
-Aztaaa ez a tiéd? Szoktál rajta játszani? Játszol nekem valamit?-kérdezgetett mint egy kisgyerek.
-Látom ezt is a báttyádtól örökölted. Igen az enyém, szoktam rajta játszani és játszok neked is valamit.-vettem a kezembe a hangszert nevetve majd a székre leülve mgependítettem az első húrokat.

Me acostumbre a dejarte ganar
Me heriste con tu filo mortal
Sobre mi fuego echaste agua por ahogar la luz en mi
Pero hay un grito que no calla porque siempre estuvo ahí

 Ven y enciende el mar bajo mis pies
Alma y corazon arráncame
Dices que solo me salvas tu y que estoy presa en tus brazos
Dejarte atrás es importante

Sigo adelante
Sigo adelante

 Voy a borrar el llanto de ayer
Volver al sitio aquel que ocupe
Me siento fuerte mas valiente
Al perderte yo aprendí que hay un mundo diferente a kilómetros de ti.-énekeltem el egy részletet amit nagy csend követett. Megijedtem mivel azt gondoltam nem tetszik neki.
-Nagyon rossz?-kérdeztem a számat elhúzva.
-Nem, gyönyőrű csak elgondolkoztam valamin.-rázta meg a fejét én meg megkönyebbültem.
-Ja akkor jó. Mi az amin ennyire el méláztál.
-Hát neked bejött a báttyám?-kérdezte miközben leült a kanapéra én meg mellé.
-Még ha csak tetszett volna.-kezdtem bele a mesedélutánba.
-Elmeséled a sztorit?-kérdezte felcsigázva.
-A sztori csak annyi, hogy totál belézúgtam és két éve lefeküdtem vele, de neki ez csak egy éjszaka volt. Azóta sem tettem túl mag rajta pedig még ide is elköltöztem.
-Azt a rohadt.....-mondta és a hajába túrt.
-Tudom.
-Na és képes voltál mindent otthagyni?-kérdezte hitetlenül.
-Még is mit? A fájdalmat azt igen, képes voltam otthagyni.-mondtam miközben a mellkasomon tartottam a kezem mert éreztem, hogy feltörnek a régi érzelmek.
-A barátaid, családod, akárki?
-Jorgen kívűl egy igaz barátom sem volt, családom sem volt 7 éves koróm óta. Intézetbe adtak zokkszó nélkül. Egy akárkim sem volt.-keltem ki magaból és próbáltam visszatartani a sírást, de késő volt. Feltört és azt hiszem akkor jött ki úgy igazán a 2 év óta. Leo közlebb jött hozzám és szorosan átölelt majd szép lassan eltolt magától, hogy újra a szemebe tudjon nézni.
-Valamit nem értek. Ha intézetbe raktak, hogy kerülsz ide? Tudtommal 18 éves korodig nem szabadulsz onnan.
-Az unokabáttyám kivett, de csak is azért mert el akartam költözni. Egyedül is boldogulok az életben mint láthatod.-mutattam körbe.
-Azt látom, de honnan volt rá pénzed? Esetleg a szüleid?-próbált tudakolózni.
-Nem a szüleimtől akkor sem fogadnék el pénzt ha az életem múlna rajta. Megkerestem, gyűjtögettem kicsi korom óta és az intézet is ad nem kevés pénzt ha az ember kikerül onnan.-vázoltam a helyzetet.
-Értem na és amíg tanulsz, mert gondolom tanulsz hogyan tudod eltartani magad?
-Úgy, hogy amíg be nem fejezem a tanulást addig az unokabáttyám minden hónapba küld egy összeget. Azt mondta ebben nem vitatkozhatok. Szeretem őt és ezt Ő is tudja. Nem hagytam volna ott ha nem történik meg ez az egész.
-A báttyám egy barom.-nyőgte ki végül én meg felnevettem, de a könnyeim még mindig hulltak.
-Van benne valami, de még szeretem.-mondtam és elmosolyodtam.
-Most mit mosolyogsz?
-Azt, hogy ezt az egéezet pont veled beszélem meg. Jorge öccsével.
-Ne is hederíts rá. Figyu, Jorge hülye meg minden amit csak akarsz, a másik felére nem tudok mit mondani. Mármint nem mondom azt, hogy mégrtelek meg átérzem a helyzeted mert kurvára nem. Még elképzelni sem tudom, hogy milyen szar lehetett neked mert én világ életemben egy elkényeztetett kiskölyök voltam csak én ezt meguntam és 14 évesen indeköltöztem. Tudom hihetetlen, de én már nem tanulok. Magamnak keresem a kenyerem és egész jól megy.
-Azta, te komolyan a tesódra ütöttél, még természetre is csak annyi, hogy te kedvesebb vagy mint Ő. Köszönöm, hogy nem mondtad azt amit mindenki.
-Még is mit?-nézett rám értetlenül.
-Azt, hogy megértelek. Te vagy az a második ember aki azt mondta, hogy nem érzem át a helyzeted mert velem nem esett meg.
-Ki volt az első?-kérdezte sejetelmesen.
-Szerinted? A drága jó báttyád.-nevettem fel.
-Talán én segíthetek. Nem azonnal, de idővel elmúlhat az amit érzel. Adj egy esélyt, kérlek!-fogta meg a kezem és mélyen a szemembe nézett.
-Elmondom, hogy miért nem. Amióta találkoztunk azaz ma azóta most volt az első őszinte mosolyom és nevetésem. Te egy igazán kedves, aranyos srác vagy csak az az igazság, hogy beléd szeretnék és ezzel egy baj......-kezdtem el.
-Az, hogy én Jorge klónja vagyok.-fejezte be és lehajtotta a fejét.
-Barátok azért lehetünk.-fordítottam a fejem magam felé és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Basszus az első lány vagy aki bejön az ittlétem óta erre a tesom volt "barátnője" vagy.-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
-Komoly én vagyok az első?-néztem rá vörös arcal.
-Naná, Martina el sem tudod hinni, hogy mekkora kincs vagy. A báttyám egy idióta, hogy így kihasznált és eldobott.-simította meg az arcom erre én megcsókoltam. Nem tudom mi vezérelt, de megetettem. Na Ő már nem ellenkezett mint Diego. Sodróttunk az élvezettel. A kanapéra döntött és úgy smároltunk tovább aztán amikor elkezdte rajtam felhúzni a pólót mind a ketten egyszerre álltunk le.
-Lehet, hogy ezt nem most kéne.-másztam le róla.
-Lehet.-ült Ő is vissza a helyére.
-Figyelj, félek.-bukott ki belőlem.
-Még is mitől?
-Attol, hogy egyszer szakítanék veled ha összejönnék és az csak is Jorge miatt lenne. Várjuk meg a nászútjukat. Utána döntök, hogy érdemes-e próbálkozni.
-Hát legyen.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Akkor jók vagyunk?-kérdeztem.
-Persze, de egy valamit mondanék. Tudom, hogy ez az egész egy beteljesületlen szerelem lesz mert ha Jorge idejön és találkoztok te újra a régivé teszed. Hogy ezt honnan tudom? Ma amikor elösszőr találkoztunk láttam a szemedben a reményvesztettséget a szomorúságot, most meg már a remény lángja izzik benned. Rájöttél mi a baja a tesómnak. Ne aggódj ha megérkeznek titokban egyenesen hozzád irányítom.-jelentette ki és miután megcsókolt elment. Igazság szerint helyes srác, de nem az én igazim.

Nagyon marta a fájdalom a mellkasomat, de boldog is voltam. Lehet van még egy utolsó esélyem.

1.évad 2.rész Váratlan fordulat

-Hálo itt Jorge Blanco.-szólt bele a telefonba én meg csak hallgattam. Hosszú csönd következett és én azon gondolkoztam, hogy na most vajon mit mondjak aztán eszembe jutott valami.
-Azóta az éjszaka óta szeretlek te barom.-ejtettem ki a nehéz szavakat majd lecsaptam a telefont. 10 percre rá csengeni kezdett a telefonom. Ilyedten kaptam a fejem a kijelzőre. Úgy voltam vele, hogy most vagy soha és akkor felvettem a telefont.
-Tini te vagy az?-hallottam bársonyos hangját amitől azonnal átjárta a meleg a testem.
-Igen.-mondtam halkan.
-Miért hívtál?-kérdezte és hallottam ahogy hangja komolyra váltott.
-Csak el akartam valamit mondani, de gondolom az elöbb hallottad.-jelentettem ki elfolytott hangon.
-Martina az istenit annak már 2 éve.
-Én még mindig nem felejtettem el.-szóltam sírva és leraktam a telefont majd kikapcsoltam. Csak el akartam ezt mondani neki. Tudom, hogy hülyeség volt, de én egy kicsit könnyítettem magamon ezzel. Jobban éreztem magam. Na jó kit áltatok, a szívem majd szét hasadt és csak rá tudtam gondolni. Szeretem az életmnél is jobban. Az első találkozásunk óta van valami megmagyarázhatatlan benne. Nem tudom mi, de különleges srác csak ezt senki nem tudja. Én látom rajta. Ahogy a szemébe nézek tudom, hogy nem olyan ember mint amit mutat. Az csak a felszín. Én is úgy csinálok mintha utálnám őt pedig nem igaz. Majd meghalok már csak azért is, hogy halhassam a hangját. Nico azt mondja, hogy el kell fogadnom ami történt, de én nem tudom. Pár perc csend után felvillant a telefonom képernyője. Jorge írt. Másolom:
Jorge: ez meg mi volt?
Én: Micsoda? Az, hogy elmondtam mennyire szeretlek?
Jorge: Ugyan már Martina az csak egy éjszaka volt.
Én: Miért vagy ilyen? Tudom, hogy te más srác vagy és azt is, hogy Stephie nem hozzád való. Nem mondom azt, hogy én igen, mert lehet, hogy nem, de hidd el Ő sem.
Jorge: Te csak ne mond meg nekem mi a jó oké? Szeretem Stephiet, de az egy éjszakás kalandokat is..... Szóval ha lenne kedved.....Érted, hogy értem hmmm?
Én: Te szemét! Mond miért csinálod ezt velem meg magaddal?Tudom, hogy te egy jó srác vagy. Ez csak a felszín. A körülötted lévő emberek nem ismerik az igazi Jorge Blancot, de én igen. Elég a szemedben nézzek és tudom mi zajlik le benned.
Jorge: Nem tudsz te semmit Tini. Fogalmad sincs az én életemről.
Én: Lehet, de sejtem és az nem megoldás ha egy ha bunkó paraszt leszel.
Jorge: De te szereted ezt a bunkó parasztot😃😘
Én: Egoista.
Jorge: Akkor is szeretsz. Na én megyek kislány. Vigyázz magadra és ha már kiszerettél belőlem keresess meg és akkor dumálunk. Viszlát vadócka.😉
Amikor elolvastam az utolsó mondatot a szívem a torkomba ugrott. Elárulok most egy titkot. Ez a vadócka onnan jött neki, hogy azon az estén szinte összekarmoltam a hátát. Ezért kaptam azt a becenevet, hogy vadócka és azóta nem is hallottam, erre most megint felhozódik ráadásul tőle. Alig bírtam magammal viszont az is megmaradt a fejembe, hogy ki kell szeressek belőle. Hirtelen egy furcsa ötlettől vezérelve felhívtam Nicolast.
-Szia Martina, baj van?-hallottam a kétségbe esést a hangjába.
-Figyelj van itt a közelbe szórakozó hely?-tértem rá a tárgyra.
-Pesze, de miért kérdezed?-értetlenkedett.
-Elegem van a bezártságból. El akarok menni bulizni.Hívd el a barátaid is és menjünk el valahova.-kértem őt és hallottam ahogy a vonal túloldalán felnevet.
-Jó, készülödj! Estére ott vagyunk érted.-jelentette ki és lerakta a telefont. Nagyon szeretem Nicot, mert mindig tudok rá számítani és még soha nem hagyott cserben. Láttam, hogy még van idő estig ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek egyet úszni. Rámfért már egy kis mozgás. Felhúztam a fekete, köves bikinim és el is indultam a törölközővel és naptejjel a kezembe. Leérve ledobtam a cuccaim és besétáltam addig a részig ahol még csak a lábfejemet csapdosta a víz. Kellemes érzés volt. Őszíntén szólva két éve élek itt, de maximum háromszor ha lejöttem úszni. Anyira elgondolkoztam, hogy mire körülnéztem a nyakamig ért már a víz. Elkezdtem úszkálni és úgy elment az idő, hogy észre sem vettem már sötétedett. Épp készültem ki a vízből amikor megláttam a parton a srácokat. Nicolas vadul integetett én meg vissza felé és elkezdtem kifele úszni amikor hirtelen egy óriási hullám tartott velem szembe és elragadott. Nem tudtam feljönni a vízből és fuldokoltam. Úgy éreztem, hogy ennek így kell történnie, nem érdekelt ezért elengedtem magam majd minden elsötétült. Láttam képeket felvillani. Az amikor anya és apa labdáztak velem a kertbe, ahogy Fransiscoval táncoltunk, mikor Jorge elvitt vacsorázni és az a bizonyos éjszaka. Aztán jöttek az itt töltött éveim. Mármint Nicot láttam magam elött aztán magamat ahogy gitározok a kövek között. Egyszer csak megint elsötéltült minden aztán amikor kinyitottam a szemem Nico és pár ismeretlen srác arcát láttam magam elött.
-Hála az égnek.-szólalt meg egy magas barna haju srác.
-Jól vagy Tini?-simította meg az arcom Nicolas.
-Igen most már jól. Mehetünk bulizni?-ültem fel.
-Bulizni? Nem vagy semmi hallod-e. Alig, hogy visszatértél a halálból mennél bulizni. Igazad volt haver tényleg különleges.-mondta egy fekete haju, barna szemü srác.
-Fogd be Diego. Tini biztos minden oké?-nézett rám aggódva.
-Persze csak adjatok nekem fél órát.-nyomtam egy puszit az arcára és már ott sem voltam. Az emeleten pár ruhát előkotorva berohantam a fürdőbe ahol megengedtem a meleg vizet. Elsőre sikerült leforráznom magam, de aztán csak beállt normálisan. Jól esett az a zuhany. Ahogy az epres tusfürdőt magamra kentem a bőröm is puhábbnak éreztem. A fürdés végeztével megtörölköztem utána pedig felvettem a választott ruhám, kisminkeltem magam és besütöttem a hajam majd lőttem egy képet. 25 perc alatt elkészültem és még 5 percre volt szükségem, hogy leérjek.
-Hűűűűű.-mondták egyszerre a fiúk amikor leértem.
-Gyönyőrű vagy.-dícsért meg Nico. Nem tudom mi tetszett neki annyira. Egy fehér póló volt rajtam amin feketén volt egy farkas és egy rövidnaci amibe be volt tűrve a póló.

-Köszönöm!-pirultam el és lehajtottam a fejem.
-Jajj ne hozzátok már zavarba.-tolakodott előre egy hosszú, vörös haju lány akit eddig észre sem vettem. Azt hittem, hogy csak fiúk vannak.
-Ne is foglalkozz velük, fúk. Szia én Candelaria vagyok, de a barátaimnak csak Cande.-nyújtotta a kezét.
-Hát szia Cande. Én Tini vagyok.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Dúrva volt az elöbbi alakításod és igen ramatyul néztél ki, de úgy néz ki neked fél óra csodákra képes.-nevetett egy nagyot.-Nekem is megtaníthatnád.
-Jajj ne hülyéskedj már. Most csak gyorsan magamra kaptam valamit. Ha én tényleg össze akarok szépen készülni, tehát hajat, sminket csinálni és még szép ruhát is választani az 2 óra csak most nem éreztem szükségét. Nem akarok tetszeni senkinek.-vontam meg a vállam.
-Hidd el így is az összes srác nyála érted csorog.-kacsintott.
-Na mehetünk?-kérdezte az a barna haju srác. Igen pörgős típus.
-Nyomás.-nevettem fel és elindultunk a discoba vagy mibe. Útközben mindenkit megismertem. A pörgős srác Ruggerro, a fekete hajú, barna szemü Diego, a néger srác Samu, aztán ott van még Facundo. Elég jól összegyűltünk és nagyon megkedveltem mindenkit.
-Na kislány amajdnem halálod után szeretnél inni valamit?-kérdezte Rugg.
-Nekem mindegy mi csak erős legyen.-üvöltöttem túl a zenét.
-Biztos?-nézett rám kérdőn.
-Miért?
-Hát elég fiatal vagy meg.....
-Na jó én ebből nem kérek.-tettem fel a kezem és idegesen elindultam kifele amikor valaki megragadta a karom.
-Mi történt? Bántott valaki?-kérdezte Nicolas.
-Nem csak elegem van abból, higy kicsiként kezelnek. Inni akarok és erőset. Értsék már meg.-keltem ki magamból.
-Nyugi ihatsz erőset csak ők is féltenek ahogy én is, de én nem a korod miatt hanem csak amúgy. Jól leszel?-nézett mélyen a szemembe.
-Jól.-pusziltam meg a homlokát majd visszamentem és kértem valami erős rumot. Amikor már vagy az 5. piát húztam le nem érdekelt semmi. Egyszer csak Diego termett mellettem.
-Tudod Tini nagyon bejössz nekem. Van valami benned ami megfogott és kíváncsi lennék, hogy lehet-e köztünk egyszer valami.-kérdezte miközben a derekamat átkarolva táncoltunk.
-Akár most is.-mondtam és olyat tettem amire nem számítottam, de akkor már nyakig benne voltam. Megcsókoltam, de ő eltolt magától.
-Tini én tényleg akarnám, de részeg vagy és nem tudod, hogy mit csinálsz. Bejössz nagyon csak van még egy bökkenő.
-Micsoda?-kérdeztem.
-Inkább kicsoda. Te még nem tudod?-kerekedtek el a szemei amikor még minig értetlenül bámultam rá.
-Nem tudom.
-Nicolas. Amióta itt vagy bejössz neki, de tudja, hogy milyen rossz neked ezért nem lépett még soha. Totál oda van érted.-jelentette ki én meg lesokkolódva néztem.
-Diego én nem értelek. Az elöbb még bejöttem neked, de elmondod, hogy a haverod 2 éve szerelmes belém. Miért?-értetlenkedtem.
-A legjobb haverom. Ezért. Lehet nekem még más barátnőm is, de haverom csak egy van. Ha valakit Ő megérdemel az te vagy és ha te valakit megérdemelsz az Ő. Próbáld meg mert Ő már többszőr próbált lépni csak nem mert.-adott egy puszit az arcomra majd visszement a többiekhez.
-Mi a helyzet tündérbogár?-jött oda mellém Samuel.
-Várj egy picikiét. Nekem túl sok ez az egész. Haza kell mennem.-mondtam és kiviharzottam a helyiségből aztán hazáig meg sem álltam. Levetettem a tornacipőm, ruháim, lemostam a sminkem fogat mostam majd pizsibe bújva elterűltem az ágyon. Lehet, hogy volt bennem pia, nem is kevés, de azt tudtam, hogy mi a helyzet viszont ahogy kezdtem belegondolni rájöttem én még nem állok készen egy új kapcsolatra. Eldöntöttem, hogy megpróbálom elfelejteni az egész estét és Nico elött úgy teszek mintha nem tudnék semmiről. Jobb ez az egész így. Előhalásztam a táskámból a telefonom, és beledugtam a fülhallgatót majd úgy döntöttem zenével alszok el. Így is lett, talán a harmadik szám után már mély álomba merültem. Reggel a telefonom csörgésére keltem.
-Jó reggelt kiscsaj. Tegnap jól le léptél, de nem baj. Megint van fél órád összekészülni mert vásárolni megyünk. Nem akarom, hogy otthon punnyadj. Na puszika!-tette le a telefont Cande.
-Mi? Dehát...?-beszéltem feleslegesen mert már nem volt vonalba. Kipattantam az ágyból és azonnal indultam zuhanyozni, fogat mosni és hajat csinálni. Eztán felhúztam a ruhám ami egy fekete trikó volt rajta egy tigris fejjel, farmer, telitalpú cipő meg pár ékszer.

 Felraktam egy halvány sminket és siettem is le a nappaliba Candelaria már ott ücsörgött és egy fotóalbumot nézegetett.
-Szia Tini! Remélem nem baj.-mutatta fel az albumot mire én nevetve megráztam a fejem.
-Persze, hogy nem.-ültem le mellé és együtt néztük tovább aztán hirtelen Cande megállt egy oldalon.
-Ő meg ki?-tette fel a kérdést nekem pedig összeszorult a szívem. Jorgeval volt egy közös képem ott.

-Ő itt Jorge.-mondtam gombóccal a torkomban.
-A volt pasid?
-Nem, dehogy. Csak egy éjszaka volt ahogy Ő mondaná.-nyletem vissza a könnyeim.
-De rohadék már. Viszont neked ott teljesen más a stílusod. Rockos ahogy a többi képen is. Vadabb és merészebb. Hova tűnt ez a csaj?-kérdezte kedvesen.
-Az a csaj 2 éve megszűnt létezni. Bemutatom neked ezt a Martina Stoesselt.-mutattam végig magamon.
-Ja látom, és még a mosolyodat is elhagytad.-csukta össze a könyvet és felállított a kanapéról.
-Igen azt is és nem hiszem, hogy visszajön.-bámultam a földet.
-Az csak rajtad múlik kisanyám. Na gyere, felejthetetlen napban lesz részed.-ragadta meg a akrom és kihúzott egy nagy terepjáróhoz.
-Ez meg mi?
-A báttyám terepjárója.
-Na és ki a te báttyád?-kérdeztem félve.
-Hát Diego. Tudom nem hasonlítunk, de tesók vagyunk.-nevetett fel és kacsintott egyet.
-Ahha, most már mindent értek. Tudod te ezt vezetni?-kérdeztem ijedten.
-Nem most használom elösszőr, gyere.-ültbe és láttam a szeme sarkában, hogy mosolyog.
-Hazudós.-mutattam rá és beszáltam mellé.
-Szeretek másokat megtréfálni.-harapott bele az ajkába és a gázra taposott. Hát mit ne mondjak a pláza ami 25 percre volt a házamtól ahoz odaértünk alig 15 perc alatt. Olyan hányingerem volt amikor kiszálltam a kocsiból, hogy szerintem a fejem is zöld volt.
-Haza fele gyaloglok.-tettem fel a kezem és nekitámaszkodtam az autó oldalának.
-Nyugi már anyukám. Nem haltunk meg.
-Nem, de volt par halálközeli élményem.-akadtam ki egy kicsit.
-Jó, nyugi, az a lényeg, hogy élsz. Tudod merj élni, meghalni bárki tud.-csapta össze a tenyerét és elindult a bejárat felé. Nekem megint sikerült elvenni a kedvem. Megint beleférkőzött Jorge a gondolataimba. Úgy sétáltam végig az első két üzletben Cande mellett mint egy élőhalott. Aztán mielött bementünk volna a következő boltba megállított.
-Mi van?-néztem rá értetlenül.
-Ezt én is kérdezhetném. Olyan fejet vágsz mint aki beleharapott egy citromba majd átment rajata egy busz......kétszer.-fejzte be.
-Nem csak tudod amit kint mondtál, hogy merj élni, meghalni bárki tud na azt mindig Jorge mondta.
-Na ezt gyorsan fejezd be! Pasik ezrei vann oda érted neked meg az a kis nyámnyila kell?-háborodott fel teljesen.
-Ne nevezd nyámnyilának. Ő a leghelyesebb, legkedvesebb és legmegértőbb fiú a világon csak nincs jól és amit Ő mutat az a felszín. Valami fáj neki ott legbelül és ezt ezzel a bunkóságával próbálja elrejteni, de engem nem tud átverni. Láttam 2 éve is, hogy szenved. A szemei mindent elárultak és most is hallottam a telefonban, hogy nincs jól. Ismerem őt mert rengeteg időt töltöttem vele és én igyekeztem megismerni ellentétben a barátaival, családjával. Letudták annyival, hogy biztosan rossz napja van. Valami olyan zajlik le benne amit nem tudunk addig átérezni amig át nem éltük. Érted mit akarok mondani?-kérdeztem mert úgy érzem ezt senki nem tudja felfogni.
-Értem amit mondasz, de őszintén te hány éves vagy, mert egy 17 évesnek nincs ekkora élettapasztalata és nem lehet ilyen bölcs. Hidd el nekem még sokra fogod vinni az életbe és ez a srác csak sírhat utánad.-ölelt magához szorosan én pedig újra úgy érztetem van aki szeret.
-Köszönöm.-suttogtam.
-Ugyan mit? Első perctől kezdve kedveltelek és tudom, hogy egy nap a legjobb barátnők leszünk.
-Az biztos.-csaptam bele a kezébe és bele is kezdtünk a nagy soppingolásba. Persze ebből a képek sem maradhattak ki.

A nap végén 6-6 szatyor cuccal jöttünk ki és nem mellesleg nevetve ami nálam nagy szó.
-Tinata én megéheztem, üljünk be valahova kajálni.-fogta a hasát a vörös haju barátnőm.
-Valahol itt van a közelben egy hamburgeres. Az jó lesz?-kérdeztem már én is korgó gyomorral.
-Nyomás.-mondta és miután beraktuk a kocsiba a cuccokat elmentünk kajálni. Én egy vegaburgert kértem, Cande pedig egy dupla husosat. Amíg én a hambi felével küzködtem addig a barátném betolta az egészet.
-Nem értem, hogy tudsz ennyit enni pláne úgy, hogy nem látszik rajtad.-dobtam le a tányérra a kajám és a hasamra tettem a kezem.
-Az a kérdés, hogy te, hogy nem bírsz enni? Várj ne is kezdj bele már tudom. 2 éve nem eszel rendesen, oké megértem, de akkor te se szólj ha én sokat eszem.-mosolygott mire én hangosan nevetni kezdtem. Pár perc múlva egy nagy fiúcsapat lépett be a kajázdába. A mi fiaink voltak.
-Jé sziasztok.-köszöntem nekik oda és magunk mellé hívtam őket.
-Hát ti?-kérdezte Facu.
-Ezt mi is kérdezhetnénk.-mondta Cami.
-Focizni voltunk.-mondták egyszerre. Ők is rendletek kaját és amíg ki nem hozták őket beszélgettünk. Alig egy kis idő telhetett el belépett egy srác. Nekem egyből nagyot dobbant a szívem mivel nagyon hasonlított valakire.
-Ááááá szia Leo, gyere ide.-szólt neki Facu.
-Te ismered ezt a gyereket?-kérdeztük egyszerre.
-Aham. Nagyon jó haverom.-bólogatott nagyokat.
-Na csá haver.-lépett oda hozzánk a srác és lepacsizott Facundoval.
-Ne haragudj, de neked nincs véletlenül testvéred?-tettem fel a kérdést zavartan.
-De Jorge Blanco. Én az öccse vagyok Leon Blanco.........