1.évad 3.rész Lehet van még egy utolsó esélyem

-Ajjjajj, ebből baj lesz.-suttogta Cande és a többiek Facun kívűl. Neki fogalma nem volt semmiről.
-Neked Jorge a tesód?-kérdeztem könnyekkel a szemeben.
-Igen, miért talán ismered?-kérdezte kíváncsian.
-Hát mondjuk úgy, hogy ismerem. Nagyon régről. Igazán jó barátom volt.-mondtam halkan.
-Volt? Talán történt valami?
-Csak volt egy kis nézeteltérésünk és Ő nagyon megváltozott, de tudom, hogy neki ez csak a feszín. Ő nem ilyen.
-Ugye? Te is látod, hogy valami nincs rendbe vele?
-Ha te azt tudnád.-motyogtam halkan.
-Tessék?
-Ja csak azt mondtam, hogy már én is észrevettem, de úgy láttam, hogy rajatm kívűl semmi. Valami bántja őt és a bunkóságot húzta fel védőfalnak. Nem próbáltatok meg neki segíteni?-kérdeztem reménykedve.
-Dehogy is nem. Mármint én igen. A többiek nem veszik észre rajta. Az a hülye Stephie is csak nyávogni tud. Most nászútra is ide fognak jönni.-húzta el a száját nekem pedig megfeszült minden porcikám. Éreztem ahogy mellettem Nico megszorítja a kezemet, de ez nem volt elég.
-Hát örülök, hogy találkoztunk. Tessék ez itt a címem. Ha gondolod és van kedved gyere át és megdumáljuk ezt. Nekem most mennem kell ne haragudjatok.-tettem le a papírt az asztalra majd el is tűntem onnan. Fél perc múlva az egész csapat ott loholt a nyakamba.
-Tini ne haragudj én tényleg nem tudtam.-mondta Facundo szomórúan.
-Semmi baj Facu. Honnan tudtad volna? Ennek így kellett történnie.-nyugtattam magam.
-Akkor nem haragszol?-kédezte reménykedve.
-Dehogy is csak most ez az egész felkavart érzelmileg. Tényleg, igazán azt éreztem, hogy Jorge meg én többek vagyunk mint barátok és lehet van is benne valami, de nem reménykedem már. Tudjátok engem már inkább az érdekel, hogy megfejtsem őt.
-Miért akarod megfejteni?-néztek rám értetlenül Cande és Nico kivételével. Ők már hallották, hogy mi volt.
-Mint ahogy bent is emlitetettem a srácnak valami nincs rendben a bátyjával. Szomórú és olyan mintha már semmi nem tenné boldoggá ezért védekezés képpen egy burokba zárta magát és bunkón viselkedik mindenkivel. Tudom, hogy Ő nem ilyen. Ha ismertétek volna gyerekkorában.......Annyira kedves volt és mindig mindben segített csak sajnos......-hagytam abba a beszédet mert eszembe jutott valami.
-Sajnos mi?-kérdezte tényleg mindenki egyszerre.
-Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell. Eszembe jutott valami.-rohantam el, de hallottam ahogy a többiek utánam kiabálnak csak ezt nem értettem, hogy miért aztán hirtelen egy erős kart éreztem a derekam körül aki a földre rántott. Aztan már csak egy kocsit láttam elmenni ott ahol én éppen futottam úgy 5 méterrel odébb. Magam mögé néztem, hogy ki szorít még mindig a földön és Leo volt az. Ott feküdt mellettem és még mindig a derekmat karolta át.
-Jól vagy?-kérdezte szaporán véve a levegőt.
-Azthiszem.-mondtam felszisszenve mert éreztem, hogy a térdemet teljesen felhorzsoltam.
-Ne haragudj, de legalább életben vagy.-mosolyodott el amire nekem is nevetnem kellett. Ott ültünk az út szélén és nevettünk. A srácok azonnal odaszaladtak és kérdezősködni kezdtek, de a nevetéstől nem tudtam válaszolni.
-Srácok, nyugi életben vagyok. Tudjátok merj élni, meghalni bárki tud.-kacsintottam és újra kitört belőlem a nevetés. Hosszú idő óta most elösszőr nevettem tényleg úgy igazán és ez a Blanco öcsinek köszönhető.
-Oké lány, te egy megfejthetetlen kódex vagy.-jelentette ki Nico mire mindenkiből kitört a röhögés. Ott ültünk és álltunk az út szélén és csak nevetteünk.
-Na jó. Igazság szerint Tini én hozzád indultam, hogy begbeszüljük te milyen szegről, végről ismered a báttyám.-vakargatta a fejét Leo miközben felállt a földről és engem is felsegített.
-Én is éppen hazaindultam szóval gyere nyugodtan. Srácok ti?-kérdeztem a többieket.
-Nekünk még ma van programunk szóval holnap talizunk.-köszöntek el és már ott sem voltak. Mi pedig Leoval elindultunk hozzánk. Ahogy róttuk a macskaköves utcákat és beszélgettünk olyan volt mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Végre azt éreztem, hogy van élet Jorge után is aztán hamar elment a kedvem mert rájöttem, hogy pont a testvérében keresem a megnyugvást holott detto ugyan úgy néz ki mint Ő. Ez egy kicsit felidegesített, de felvettem a műmosolyt és eltakartam az érzéseim. Ahogy beléptünk a házba Leo megtámadta a gitárom.
-Aztaaa ez a tiéd? Szoktál rajta játszani? Játszol nekem valamit?-kérdezgetett mint egy kisgyerek.
-Látom ezt is a báttyádtól örökölted. Igen az enyém, szoktam rajta játszani és játszok neked is valamit.-vettem a kezembe a hangszert nevetve majd a székre leülve mgependítettem az első húrokat.

Me acostumbre a dejarte ganar
Me heriste con tu filo mortal
Sobre mi fuego echaste agua por ahogar la luz en mi
Pero hay un grito que no calla porque siempre estuvo ahí

 Ven y enciende el mar bajo mis pies
Alma y corazon arráncame
Dices que solo me salvas tu y que estoy presa en tus brazos
Dejarte atrás es importante

Sigo adelante
Sigo adelante

 Voy a borrar el llanto de ayer
Volver al sitio aquel que ocupe
Me siento fuerte mas valiente
Al perderte yo aprendí que hay un mundo diferente a kilómetros de ti.-énekeltem el egy részletet amit nagy csend követett. Megijedtem mivel azt gondoltam nem tetszik neki.
-Nagyon rossz?-kérdeztem a számat elhúzva.
-Nem, gyönyőrű csak elgondolkoztam valamin.-rázta meg a fejét én meg megkönyebbültem.
-Ja akkor jó. Mi az amin ennyire el méláztál.
-Hát neked bejött a báttyám?-kérdezte miközben leült a kanapéra én meg mellé.
-Még ha csak tetszett volna.-kezdtem bele a mesedélutánba.
-Elmeséled a sztorit?-kérdezte felcsigázva.
-A sztori csak annyi, hogy totál belézúgtam és két éve lefeküdtem vele, de neki ez csak egy éjszaka volt. Azóta sem tettem túl mag rajta pedig még ide is elköltöztem.
-Azt a rohadt.....-mondta és a hajába túrt.
-Tudom.
-Na és képes voltál mindent otthagyni?-kérdezte hitetlenül.
-Még is mit? A fájdalmat azt igen, képes voltam otthagyni.-mondtam miközben a mellkasomon tartottam a kezem mert éreztem, hogy feltörnek a régi érzelmek.
-A barátaid, családod, akárki?
-Jorgen kívűl egy igaz barátom sem volt, családom sem volt 7 éves koróm óta. Intézetbe adtak zokkszó nélkül. Egy akárkim sem volt.-keltem ki magaból és próbáltam visszatartani a sírást, de késő volt. Feltört és azt hiszem akkor jött ki úgy igazán a 2 év óta. Leo közlebb jött hozzám és szorosan átölelt majd szép lassan eltolt magától, hogy újra a szemebe tudjon nézni.
-Valamit nem értek. Ha intézetbe raktak, hogy kerülsz ide? Tudtommal 18 éves korodig nem szabadulsz onnan.
-Az unokabáttyám kivett, de csak is azért mert el akartam költözni. Egyedül is boldogulok az életben mint láthatod.-mutattam körbe.
-Azt látom, de honnan volt rá pénzed? Esetleg a szüleid?-próbált tudakolózni.
-Nem a szüleimtől akkor sem fogadnék el pénzt ha az életem múlna rajta. Megkerestem, gyűjtögettem kicsi korom óta és az intézet is ad nem kevés pénzt ha az ember kikerül onnan.-vázoltam a helyzetet.
-Értem na és amíg tanulsz, mert gondolom tanulsz hogyan tudod eltartani magad?
-Úgy, hogy amíg be nem fejezem a tanulást addig az unokabáttyám minden hónapba küld egy összeget. Azt mondta ebben nem vitatkozhatok. Szeretem őt és ezt Ő is tudja. Nem hagytam volna ott ha nem történik meg ez az egész.
-A báttyám egy barom.-nyőgte ki végül én meg felnevettem, de a könnyeim még mindig hulltak.
-Van benne valami, de még szeretem.-mondtam és elmosolyodtam.
-Most mit mosolyogsz?
-Azt, hogy ezt az egéezet pont veled beszélem meg. Jorge öccsével.
-Ne is hederíts rá. Figyu, Jorge hülye meg minden amit csak akarsz, a másik felére nem tudok mit mondani. Mármint nem mondom azt, hogy mégrtelek meg átérzem a helyzeted mert kurvára nem. Még elképzelni sem tudom, hogy milyen szar lehetett neked mert én világ életemben egy elkényeztetett kiskölyök voltam csak én ezt meguntam és 14 évesen indeköltöztem. Tudom hihetetlen, de én már nem tanulok. Magamnak keresem a kenyerem és egész jól megy.
-Azta, te komolyan a tesódra ütöttél, még természetre is csak annyi, hogy te kedvesebb vagy mint Ő. Köszönöm, hogy nem mondtad azt amit mindenki.
-Még is mit?-nézett rám értetlenül.
-Azt, hogy megértelek. Te vagy az a második ember aki azt mondta, hogy nem érzem át a helyzeted mert velem nem esett meg.
-Ki volt az első?-kérdezte sejetelmesen.
-Szerinted? A drága jó báttyád.-nevettem fel.
-Talán én segíthetek. Nem azonnal, de idővel elmúlhat az amit érzel. Adj egy esélyt, kérlek!-fogta meg a kezem és mélyen a szemembe nézett.
-Elmondom, hogy miért nem. Amióta találkoztunk azaz ma azóta most volt az első őszinte mosolyom és nevetésem. Te egy igazán kedves, aranyos srác vagy csak az az igazság, hogy beléd szeretnék és ezzel egy baj......-kezdtem el.
-Az, hogy én Jorge klónja vagyok.-fejezte be és lehajtotta a fejét.
-Barátok azért lehetünk.-fordítottam a fejem magam felé és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Basszus az első lány vagy aki bejön az ittlétem óta erre a tesom volt "barátnője" vagy.-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
-Komoly én vagyok az első?-néztem rá vörös arcal.
-Naná, Martina el sem tudod hinni, hogy mekkora kincs vagy. A báttyám egy idióta, hogy így kihasznált és eldobott.-simította meg az arcom erre én megcsókoltam. Nem tudom mi vezérelt, de megetettem. Na Ő már nem ellenkezett mint Diego. Sodróttunk az élvezettel. A kanapéra döntött és úgy smároltunk tovább aztán amikor elkezdte rajtam felhúzni a pólót mind a ketten egyszerre álltunk le.
-Lehet, hogy ezt nem most kéne.-másztam le róla.
-Lehet.-ült Ő is vissza a helyére.
-Figyelj, félek.-bukott ki belőlem.
-Még is mitől?
-Attol, hogy egyszer szakítanék veled ha összejönnék és az csak is Jorge miatt lenne. Várjuk meg a nászútjukat. Utána döntök, hogy érdemes-e próbálkozni.
-Hát legyen.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Akkor jók vagyunk?-kérdeztem.
-Persze, de egy valamit mondanék. Tudom, hogy ez az egész egy beteljesületlen szerelem lesz mert ha Jorge idejön és találkoztok te újra a régivé teszed. Hogy ezt honnan tudom? Ma amikor elösszőr találkoztunk láttam a szemedben a reményvesztettséget a szomorúságot, most meg már a remény lángja izzik benned. Rájöttél mi a baja a tesómnak. Ne aggódj ha megérkeznek titokban egyenesen hozzád irányítom.-jelentette ki és miután megcsókolt elment. Igazság szerint helyes srác, de nem az én igazim.

Nagyon marta a fájdalom a mellkasomat, de boldog is voltam. Lehet van még egy utolsó esélyem.