1.évad 1.rész A múltban ragadtam

A mai napom is ugyan olyan átalgos volt mint a többi. Reggel felkeltem.....naná, hogy felkeltem, minden normális ember felkel reggel vagy ha nem is akkor, de kiszáll az ágyból egy nap. Magamra kaptam pár göncöt, a hajamat copfba kötöttem, sminket pedig csak nagyon halványan raktam fel. Nem akarok én senkinek tetszeni. Leszaladtam a 3.emeletről a konyhába és a nagy konyhaszekrényből előhalásztam a kedvenc gyümölcsös zabpelyhem. Kiöntöttem egy tálba, raktam hozzá tejet és hozzá is kezdtem a reggelimhez. Őszintén szólva úgy éreztem, hogy minden nap csak az ételt pazarlom mivel a zabpelyhemből sem ettem többet három kanálnál. A kanapé mellől felkapva a fekete gitárom (amibe bele van gravírozva a nevem) indultam le a partra. Hova máshová is mehetnék? A sziklák mögé "rejtőzve" leültem a puha, meleg homokba és az új dalomat kezdtem gyakorolgatni.

Megyek előre

Régebben hagytalak győzni
Fájdalmat okoztál a halandóságoddal
El akartad oltani a tüzemet és elnyomni a fényemet
De van egy kiáltás, ami nem hallgat el, örökre megmarad

 Gyere és égesd fel a talajt a lábam alatt
Szakítsd ki a szívem és a lelkem
Azt mondtad, csak én menthetlek meg és én vagyok a préda a karjaid között
Fontos, hogy magam mögött hagyjam
Ezért megyek előre
Megyek előre

 Letörlöm a tegnap könnyeit
Visszatérek a helyre, ahol már voltam
Erősnek és bártabbnak érzem magam
Megtanultam, hogy van egy másik világ
Kilométerekkel távolabb tőled

Gyere és égesd fel a talajt a lábam alatt
Szakítsd ki a szívem és a lelkem
Azt mondtad, csak én menthetlek meg és én vagyok a préda a karjaid között
Fontos, hogy magam mögött hagyjam
Ezért megyek előre
Megyek előre
Megyek előre
Megyek előre

 Elképzeltem, hogy különleges vagy, az igazság királya
Már latom, hogy milyen szánalmas is vagy valójában
Elfelejtelek téged, de sajnállak
Annyira elveszett vagy, hogy sajnállak

Gyere és égesd fel a talajt a lábam alatt
Szakítsd ki a szívem és a lelkem
Azt mondtad, csak én menthetlek meg és én vagyok a préda a karjaid között
Fontos, hogy magam mögött hagyjam
Ezért megyek előre
Megyek előre
Megyek előre
Megyek előre

Tudom, tudom mostanában át tértem a gyűlöllek Jorge szerepre, de ez mind csak a felszín. Próbálom elrejteni és visszafogni a valódi érzelmeim. Nem hiszem, hogy tudom ennél is jobban szeretni. Mielött még felmerülne mindenkiben a kérdés, hogy miért nem vagyok suliba ha még csak 17 vagyok. Válaszom erre csak annyi, hogy magántanuló vagyok mivel a dalok írása miatt nem nagyon tudnék suliba járni. Nem, nem dolgozom semmilyen lemezkiadónál. A dalok kizárólag csak az enyémek és senki másé. Persze Nicolas is hallott már belőle egy-kettőt. Ahogy pengettem a húrokat elgondolkoztam azon, hogy mi lett volna ha..... Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy együtt maradok Jorgeval és boldogan élünk míg világ a világ csak sajnos ez nem így van. Ő továbbra is boldogan él a barátnőjével Sthepivel én meg bús magamban 2 éve minden egyes napon ugyan ezen a helyen ülök és várom, hogy hátha egyszer megkeres. Hát nem kicseszés az élet? Szerintem is. Az a baj, hogy soha nincs olyan, hogy mi lenne ha.....,vagy mi lett volna ha......Nem! El kell fogadni ami történt. Én hibát követtem el azzal, hogy hagytam magam, Ő neki meg volt egy jó estéje. Nem hinném, hogy valaha is eszébe jutottam. Megmondta ne legyek bolond lány Ő már 18 éves férfi én meg még csak egy kislány aki álmodozik. Így lett vége a csodás szerelmi történetünknek. Hogyan ismertem meg Jorget? Hát ez egy hosszú történet, de vágjunk is bele. 5 éves voltam amikor anyukámékkal elköltöztünk Argentínából Mexicoba a kis vagy nagy (kinek mi) Guadalajara városkába. Alig vártam már, hogy új gyerekekkel ismerkedjek meg. Az unokabáttyámmal Frann-al indultam el körülnézni. Ő akkor már 14 éves volt tehát vele anyuék nyugodt szívvel elengedtek. Egy bicikli pája mellett sétáltunk el amikor megpillantottam őt. Épp megpróbált felugratni egy buckán, de rosszul sikerült neki így orra bukott. A szám elé kaptam a kezem és a báttyám kezéből kitépve az enyémet szaladtam oda hozzá. Leszedtem róla a ráborult biciklit és a kis nyári sálatam az orrára nyomtam. Anyukám orvos volt és így tudtam mit kell tennem. Pár percre rá Fransisco is ott termett mellettünk.
-Nem lett volna szabad elrohannod mellőlem.-kiabált rám azonnal.
-Fogd be és inkább segíts.-szóltam rá mérgesen.
-Te ne beszélj így velem!
-Ajj otthon majd megbüntetthettek, de most segíts. Kérlek!-néztem rá boci szemekkel.
-Ahhh jolvan.-legyintetett és mellém térdelt.
-Hogy hívank?-kérdeztem tőle kedvesen.
-Jorge. A nevem Jorge Blanco.
-Na és Jorge hol laksz? Haza kéne vinnünk téged.-tért a tárgyra az unokatesóm.
-Arra!-mutatott egy kis utca felé. Fran felvette a biciklit én meg úgy ahogy tudtam segítettem a fiúnak felkelni és hazakísértük. Bekopogtunk és már nyílt is az ajtó és megjelent Jorge anyukája. Azonnal kétségbe esett, de elöbb megköszönte nekünk a segítséget.
-Igazán nincs mit.-mosolyogtunk.
-Mami várj! Téged hogy hívank?-mutatott rám.
-Én Martina Stoessel vagyok.
-Köszönöm Martina.-adott egy puszit aztán meghallottam egy nyávogó hangot.
-Yoyi jól vagy?-szaladt oda hozzá egy kicsi vállig érő, barna haju, nálam idősebb kislány.
-Persze Sthepi.-mosolygott rá a fiú majd az ajtó becsukódott elöttünk. Na hát ez lett volna a mi kis történetünk. Ez után minden nap találkoztunk azon a kis pályán és beszélgettünk. Aztán amikor már idősebbek lettünk Jorge összejött Sthepivel és nekünk egy ideig megszakadt a kapcsolatunk. Nekem jött Peter aztán legközelebb azon az estén láttuk újra egymást.
-Hé Tini.-szakított ki egy hang a gondolataimból.
-Ááááá Nicolas helo!-intettem neki kedvesen mire bevackolta magát mellém.
-Már vagy 10 perce szólongattalak a part széléről, de mintha meg sem hallottál volna pengetted tovább a húrokat.
-Csak elgondolkoztam.-legyintettem.
-Aha már mindent értek. Biztos azon a Blanco srácon.-lökött oldalba én meg visszalöktem.
-Felejtsd el őt.-pöcköltem meg az orrát.
-Én akár most is elfelejtem, de az a kérdés, hogy te eltudod-e felejteni. Tudod minden fejben dőle el.-bökött rá a fejemre.-Csak az a baj, hogy téged a szíved irányít.
-Na jó Nico. Tudom, hogy 28 éves vagy és tudod miről beszélsz, de azt nem tudod, hogy milyen érzés azt átélni amin én keresztül mentem. Egyszerűen nem tudom feldologozni. Látni akarom, beszélni vele, átölelni, megérinteni.-kezdtem áradozni.
-Figyelj ha ennyire látni akarod ezt a gyereket akkor keresd meg.-jelentette ki egyszerűen.
-Nem is beszélsz hülyeséget.-nyomtam egy puszit az arcára és már ott sem voltam. A házig meg sem álltam és mire felértem a haramdik emeletre a szobámba majd ki köptem a tüdőm. Előhalásztam a laptopom és felmentem a közösségi oldalakra. Már 2 éve nem voltam ezért jól meg voltam tömve üzikkel. Kikerestem Jorget az ismerősök közül és rámentem a lapjára. Azonnal elkapott a sírás. A legfrisebb posztja az volt, hogy megkérte Sthepi kezét. Lecsaptam a készülék tetejét és zokogva az ágyra borultam. Kis idő múlva ajtónyitódást hallottam.
-Hé, hé Tini. Hallod? Mi történt?-ült le mellém és elkezdte a hátamat simogatni. Erre én még nagyobb zokogásba kezdtem.
-El....elvesz...elveszi Step...Steph...Stephiet..-mondtam szaggatottan.
-Jajj úgy sajnálom.-puszilta meg a fejem.
-Már úgy is mindegy. Magamra hagynál ma?-kértem miközben kifújtam az orrom.
-Persze. Majd jövök valamikor. Tudod bármi van csak írj és én itt vagyok.-kacsintott és elment. Ottmaradtam a fejemben kavargó kérdésekkel és csak arra tudtam gondolni, hogy alig egy hónap múlva Jorge elveszi azt a csajt. Próbáltam erős maradni, de ez több volt a soknál. Muszály volt beszélnem vele. Elővettem a telefonom és kikerestem a számát. Csak reménykedni tudtam, hogy még ez a telószáma. A hatodik csengésre fel is vette.
-Hálló itt Jorge Blanco......