Prológus

Martina Stoessel Alehandra Muzlera

Utálom magam. Utálom azt az embert aki ezt tette velem. Gyűlölöm az éltetem és mindent ami körülöttem folyik. Hogyan tudtam ekkora bűnbe esni? A legfontosabb kérdés viszont az: Hogy tudtam beleszeretni? Képtelenség hiszen csak egy éjszaka volt. Egyetlen aprócska hiba ami megváltoztatta az egész életem. Az a nap óta nincsen semmim. Elvesztettem a párom, a legjobb barátnőm, a barátom és a lelkemet. Nem tudom túltenni magam ezen a barna szemű szörnyetegen. Az illata megbabonázott, az ölelése megremegtette az egész testem és rávett arra, hogy bűnbe essek majd otthagyott. Igaz, hogy 2 éve történt ez az egész, de minden nap újra és újra lejátszodnak a szemem elött az események. Ráadásul azután, hogy mind ez megörtént Ő elhagyott és folytatta tovább az igazi életét, Ő nem vesztett semmit csak én és semmi megbánást nem láttam rajta. Nem maradt senkim csak a magány. A családomat már nagyon régen elvesztettem és csak Peter maradt nekem a szerelmem, de 2 éve július 18.-án ő is elhagyott azon az éjszakán. Nem tehettem róla. Az az ember levett a lábamról és megbabonázott. Azóta sem tudtam magam túltenni rajta, de ez mellé társult a gyűlölelt amit érzek mert otthagyott. Csak egy kaland, egy játékszer voltam neki semmi több. Azon a napon a szívem drabjaira húlott és erről csak is JORGE BLANCO tehet. Az a mocsok mogyoróbarna szemű herceg aki megbánás nélkül a képembe nevetett és elsétált a csillagos ég alatt engem egyedül hagyva, de egy valamit magával vitt, a szívemet. Csak egy egyszerű lány vagyok, Buenos Aires-ben születettem, de már Portugáliában lakom Sesimbra-ban. Viszonylag kis város, de gyönyőrű.

Imádok itt lakni és a legjobb benne, hogy a part közelében lakom ezért minden nap le tudok menni. Leginkább csak a sziklák közti homokban ülök a gitárommal és a dalaimat gyártom. Azót a dolog óta élek itt és nem igazán szereztem barátokat vagyis inkább nem akartam. Nem élvezem a társaságot, sokkal inkább az a magányos farkas típús vagyok. Egyetlen ember van aki szinte mindig ott van nálám, szó szerint a nyakmra járt és nem volt más választásom a barátommá fogadtam. A neve Nicolas Garnier.

 Igazán jó halgatóság és a tanácsait sem hülyeség megfogadni. Van tapasztalata az élethez és jóval idősebb nálam. Én csak 17 évas vagyok, Ő viszont már 28. Tudom most elgondolkoztatok, hogy ha 17 vagyok akkor 15 évesen voltam úgy együtt Jorgeval? Igen akkor és már nagyon bánom, de szerencsére nem Ő volt nekem az első. Visszatérve a mostani életemre hát borzalmas. Az a srác örökre elvette az élet kedvem. Remélem egyszer minden megváltozik, de ennek csak úgy látom értelmét ha találkoznék vele. Ha kíváncsiak vagytok hogyan oldom meg a problémáimat akkor tartsatok velem a következő részekben.